Pesti Srácok

Karácsony Gergely megkerülte a demokráciát

null

Bár június közepe óta már ülésezhetnek az önkormányzatok közgyűlései, képviselő-testületei, Karácsony Gergely eddig nem hívta össze a főváros közgyűlését, holott a legtöbb kerületben már tárgyaltak vagy a közeljövőben tárgyalnak a városatyák. Budapesti feladat pedig lenne bőven, a főpolgármester azonban mégis kivár. A Fidesz szerint Karácsony Gergely megkerülte a demokráciát, elárulta a budapestieket, a baloldalnak nem hiányzik az ülésezés – mutatott rá cikkében a Mandiner.

A portál ennek az okairól kérdezte a Városháza sajtóosztályát. Válaszukban azt írták: a Fővárosi Közgyűlés bizottságai ezekben a hetekben összesen öt alkalommal ülnek össze, amely üléseken közel 50 előterjesztésről hoztak, illetve hoznak érdemi döntést. A plenáris ülés összehívására akkor kerül sor, amikor „a Közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntéselőkészítés eljárása befejeződik”.

– fűzték hozzá további magyarázatként.

PestiSracok facebook image

– zárul a sajtóosztály levele.

Karácsony nem hívja össze a közgyűlést

A főváros honlapja szerint eddig ülésezett az Emberi Erőforrások, valamint a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési, továbbá a Tulajdonosi Bizottság. Ez utóbbi bizottságnak még lesz egy rendkívüli ülése is július 7-én, azaz szerdán. Egyedül az Emberi Erőforrások Bizottságának az üléséről van fenn jegyzőkönyv, amelyből kiderül, hogy az egyebeken kívül mindössze egy napirendi pontja volt: jóváhagyták a 2021. évi fővárosi közterületi futó sportesemények egységes naptártervének a módosítását. A jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy Hassay Zsófia fideszes képviselő a bizottság ülésén is rákérdezett, miért nem lesz közgyűlés. Számadó Tamás főjegyző azt mondta: ez a főpolgármester döntése, a hivatal nem tud mást tenni, mint ezt elfogadni.

Közlekedési káosz, leselejtezett villamosok

A Fidesz budapesti frakciója „Karácsony-féle demokráciafelfogásról” beszél. Közleményük szerint zokon vették, hogy Karácsony Gergely nem hívta össze szerdára a Fővárosi Közgyűlés ülését, pedig szeptember óta ez lett volna az első alkalom, amikor megtárgyalhatták volna a Budapestet érintő ügyeket. A kormánypárt ugyanis úgy véli, nagyon sok megtárgyalandó ügy van. Kérdezték volna a főpolgármestert többek között a használt frankfurti villamosok utólagos klimatizálásának garanciájáról, a budapesti napi szintű közlekedési káoszról, a Blaha Lujza tér csökkentett tartalmú felújításának drágulásáról, a városi zöldfelületek állapotáról (a nem kis megütközést keltő méh- és juhlegelőkről), a metrószerelvények kampányban megígért klimatizálásáról vagy éppen annak elmaradásáról.

– írják.

– fogalmaz a Fidesz budapesti frakciója.

– állítják.

– véli a kormánypárt.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.