Pesti Srácok

Közös videóban utasítja el a brüsszeli rágalomhadjáratot a Fidesz EP-képviselői (Videó)

Közös videóban utasítja el a gyermekvédelmi törvényt ért nemtelen brüsszeli támadásokat a Fidesz négy európai parlamenti (EP-) képviselője. Hidvéghi Balázs közölte: Brüsszel most azt a törvényt támadja, amelynek egyetlen célja, hogy megvédje a gyerekeinket. A gyermekvédelmi törvény egy dolgot akar: azt, hogy a gyerekek nevelése a szülők elidegeníthetetlen joga maradhasson.

Minden más, ami ezzel kapcsolatban elhangzik, hazugság – jelentette ki a politikus, aki jelezte: mindez része annak a több éve zajló rágalomhadjáratnak, amit az európai baloldal, s benne a magyar baloldali EP-képviselők is, folytatnak hazánk ellen. De tegyük teljesen világossá! Akárhogy is erőlködnek itt és hazudoznak, nem fogjuk megengedni, hogy Soros-szervezetek írják elő nekünk, hogy a szexualitásról mit és mikor tanítsunk a gyerekeinknek! – szögezte le Hidvéghi Balázs. Gál Kinga elmondta, az Európai Parlamentben egymást túlharsogva támadják Magyarországot egy olyan törvény elfogadásáért, ami a nemzetközi és uniós jogon alapul.

– fogalmazott az EP-képviselő. Deutsch Tamás is azt emelte ki, hogy ebben az elképesztő durva támadássorozatban a magyar baloldali EP-képviselők őszinte lelkesedéssel vesznek részt. Nekik nem a magyar gyermekek védelme a fontos, hanem a pénz és a hatalom. Ezért igyekeznek megfelelni a brüsszeli bürokraták minden elvárásnak. Uniós beavatkozást, mindenféle jogi eljárások megindítását követelik, és azt, hogy még a választások előtt az uniós pénzeket vonják meg Magyarországtól – mutatott rá a képviselő. Győri Enikő végül leszögezte: Magyarország szuverén állam. Ezért a jogrendjében foglaltakat az uniónak is tiszteletben kell tartania. Márpedig a gyermekek nevelése nem uniós, hanem tagállami hatáskör, ezért Brüsszel nem szólhat bele, miként nevelik gyermekeiket a magyarok. A követelésünk tehát világos: el a kezekkel a gyerekeinktől! – hangsúlyozta a videó végén a politikus.

PestiSracok facebook image

Forrás: Fidesz EU Facebook-oldala ; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.