Pesti Srácok

Már Obama elnöki orvosa is aggódik Biden mentális állapota miatt

null

Joe Biden már a választások előtt is meglehetősen furcsa nyilatkozatokat tett, a viselkedése sokakban váltott ki visszatetszést. A választások óta pedig igyekszik kerülni a nyilvánosságot, amennyiben viszont mégis sajtótájékoztatót ad, akkor előre egyeztetett kérdésekre válaszol. Sokakban felmerült, hogy az amerikai elnök a demencia jeleit mutatja – ennek adott hangot Ronny Jackson, Barack Obama és Donald Trump korábbi elnöki orvosa egy tévéműsorban.

– jelentette ki Ronny Jackson, Barack Obama és Donald Trump korábbi elnöki orvosa egy tévéműsorban. Az interjúban elmondta: ő a kezdetektől kételkedett Biden szellemi frissességében és most valóban bebizonyosodni látszanak kételyei.

PestiSracok facebook image

– véli Jackson. Úgy fogalmazott: Biden vagy magától lemond, vagy meg fogják győzni arról, hogy lemondjon az elnöki tisztségéről, végső esetben az alkotmányra hivatkozva fogja átvenni az ország irányítását az alelnök, Kamala Harris. Jackson elmondta: azt szeretné, ha Joe Biden részt venne egy kognitív teszten és a Fehér Ház nyilvánosságra hozná annak eredményeit.

Ismert, hogy már Biden kampánya alatt felmerült a kérdés, hogy vajon a hetvennyolc éves politikus megfelelő szellemi állapotban van-e ahhoz, hogy esetleges győzelme után országát vezesse. Megválasztása óta az elnök feltűnően kerüli a sajtótájékoztatókat; ha mégis a sajtó elé áll, akkor előre megírt válaszokat ad korábban feltett kérdésekre. Többször is a demencia jelei mutatkoztak Bidenen ezeken az eseményeken, nehezen formálja a szavakat, mondatokat és dadogni is szokott – írja a Magyar Hírlap.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.