Pesti Srácok

Még nagyobb szakaszon lesz metrópótlás

Még nagyobb szakaszon lesz metrópótlás

Még lassabb lehet a fővárosi közlekedés: még több buszt helyez forgalomba a BKV, ugyanis a mostaninál nagyobb szakaszon pótolják majd a 3-as metróvonalat. Egy hónapon keresztül a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya–Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat, a belvárosban jelenleg eluralkodó dugók tehát a jelenleginél is súlyosabbá válhatnak.

A BKK sajtóirodája arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a Pest északi és déli részét összekötő M3-as metróvonal felújítása több ütemben valósul meg. A belvárosi metrófelújítás a projekt legnagyobb kihívása, mind a felújítás megszervezése, mind pedig a metrópótlás szempontjából. Idén nyáron egy hónapra jelentős változás áll be a metró közlekedésében: július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya–Kispest között légkondicionált metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat, amelyek Kőbánya–Kispest és a Göncz Árpád városközpont között, a metró teljes üzemidejében járnak majd, míg az M3E pótlóbusz csak hétköznapokon csúcsidőben közlekedik a Határ út és a Göncz Árpád városközpont között, a belváros felé a Népliget érintése nélkül. A pótlóbuszok egy percnél is gyakrabban indulnak; a pótlásban több mint száz darab csuklós, akadálymentes, légkondicionált autóbusz vesz részt – ígéri a BKK.

A pótlóbuszok gyorsabb haladását elősegítve a jelenlegi buszsávokat meghosszabbítják a Váci úton a Róbert Károly körútig, az Üllői úton pedig a Határ útig. A Göncz Árpád városközpontnál és a Határ útnál a pótló autóbuszok megfordulását biztosító ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be. A déli szakaszra is kiterjesztett metrópótlás kezdetére a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a belváros felé megszűnik a közúti korlátozás, viszont a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.

A 3-as metró felújításának munkálatai mellett megkezdődött a pesti alsó rakpart, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása. Több helyütt utakat és autósávokat zártak le, a munkálatok miatt esély sincs a menekülő útvonalak igénybevételére, ugyanis Budapest teljes belső része dugókban áll. Mindezt nehezíti majd az újabb buszsávok kijelölése és az autósávok elvétele.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.