Pesti Srácok

Mégsem építik be a III. kerület egyik fontos zöldterületét, a Római-parti parkot

null

Sajtóértesülések szerint mégsem épül be a Római-parti park – írja a Metropol. A lap szerint feltehetően a lakossági tiltakozás hatására születhetett döntés, az értesülés azonban egyelőre nem hivatalos. A Metropol ugyanakkor önkormányzati forrásra hivatkozva állítja: végül nem lesz beépítve a terület.

Mégsem lesz beépítve Óbuda legnagyobb egybefüggő zöldterületének egy része a Római-part közelében – tudta meg a Metropol. A Vitorla utca és Nánási út találkozásánál lévő nagy zöldterület „kereskedelmi hasznosítására” pályázatot írt ki a III. kerület. Óbuda-Békásmegyer vezetése annak ellenére hirdette meg a pályázatot, hogy a helyiek egyöntetűen elutasították a tervet az erre szervezett lakossági fórumon.

A lap felidézi, hogy korábban az óbudai civilek is megmozdultak, hogy megmentsék a Római-part 6000 négyzetméteres fás parkját. Az átalakítás a terület egy részére vonatkozott volna, amelyet közfunkciót is ellátó, kereskedelmi üzlet célra adtak volna bérbe. Az elképzelésből mégsem lesz semmi, vélhetően azért, mert nem jelentkezett rá pályázó.

Az önkormányzat az ügyben a Metropolt úgy tájékoztatta, hogy a felhívást eredménytelenné nyilvánították. Erről azonban – a lap szerint – sem a testület, sem a lakosság nem tudott. Mindez egy, az önkormányzatnak küldött megkeresésből derült ki, amelyben a portál arról érdeklődött volna, hogy a terület mekkora részét adnák át kereskedelmi üzlet és parkolók részére; csak annyit válaszoltak, hogy

PestiSracok facebook image

Forrás: Metropol; Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.