Pesti Srácok

Menczer Tamás: Kiemelt ügy a hátrányos helyzetű gyermekek segítése

null

Kiemelt ügy a hátrányos helyzetű gyermekek segítése – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, az Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozott teqballasztalok átadóján.

A segélyszervezet központjában rendezett átadón Menczer Tamás – aki a Magyar Teqball Szövetség jótékonysági bizottságának az elnöke is – úgy fogalmazott, hogy a teqball nemcsak Magyarországon, hanem világszerte egyre ismertebb, és kiváló példája a magyar találékonyságnak. Az államtitkár az Ökumenikus Segélyszervezet munkásságát példaértékűnek nevezve reményeit fejezte ki, hogy sok gyermekkel megismertetik a teqballasztalon játszható sportokat.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az átadón a közösségépítés fontosságáról beszélve azt mondta, hogy a teqball is jó eszköz ahhoz, hogy összehozzon egy közösséget. Elmondta, hogy már hat regionális központjukban – Miskolcon, Kaposváron, Sátoraljaújhelyen, Vizsolyban, Debrecenben és Kastélyosdombón – van teqballasztaluk, amelyek nyári táboraikban nagyon népszerűek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még