Pesti Srácok

Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat

Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat

Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban.

A koronavírus-helyzettel foglalkozott szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor, aki jelezte: szerda után csütörtökön sem veszítette életét senki Magyarországon a járvány következtében. Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy az elmúlt 24 órában sem volt halálos áldozata a vírusnak. 76 ember van kórházban lélegeztetés nélkül, és 22-en vannak lélegeztetőgépen. Jelezte: ma eléri az első oltások száma az 5,5 milliót, míg a második oltás esetében az 5 milliót, ezek alapján pedig újabb könnyítések jönnek

– húzta alá Orbán Viktor. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország teljesen felkészült a negyedik hullámra, és mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert így elkerülheti a megbetegedést. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e a magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne.

– fogalmazott. A kormányfő újfent ismertette: ha meglesz az 5,5 millió beoltott, akkor nem lesz kötelező a maszkviselés a szociális intézményekben és a kórházakban. Nem kell továbbá védettségi igazolvány több helyre sem. Három helyen marad fenn a védettségi igazolvány: sportrendezvények, zenés-táncos rendezvények, valamint zárt térben tartott koncertszerű rendezvények, bulik esetében. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nyitás önmagában segíti a gazdasági teljestményt.

– fogalmazott. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre, amelynek uniós engedélyezését már el is indították. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Kiszélesítik a távmunkát, 17 városban döntöttek munkahelyteremtő beruházásokról, valamint az állami cégek esetében egy 3 éves bérmegállapodást kötöttek – tette hozzá. Az áremelkedések megfékezése érdekében, ha az építőipari vállalkozások egy bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra 90 százalékos különadót vetnek ki. A bányák esetében, ha a bánya üzemeltetője megnyert egy koncessziót, egy éven belül el kell indítani; ha nem így történik, akkor elveszti az illető a koncessziót. Orbán Viktor az uniós csúcsról, ahol a pedofilellenes törvény miatt támadták uniós politikusok hazánkat, azt mondta: a migrációnál, a bankadónál is támadták az országot, de senkinek nem maradt adósa a különféle támadások esetében.

– tette hozzá. Úgy fogalmazott, az egész mögött egy morális felhatalmazás is van, így a holland kormányfő személyesen meg van győződve arról, hogy ő magasabb rendű, mint a magyarok.

– mondta Orbán Viktor. A kormányfő szót ejtett arról is, hogy nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről.

– fogalmazott. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is. Vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban. A magyar helyzetet elemezve megállapította, hogy tavaly 10 ezer, míg idén eddig 38 ezer illegális migráns jelent meg az országhatáron.

– tette hozzá. A kormányfő szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció legfőbb kérdése, hogy milyen világra készülünk. Fel kell készülni a veszélyek korszakára, és meg kell erősíteni a migrációellenes álláspontot.

– fogalmazott a kormányfő.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.