Pesti Srácok

TEK-esekre nyitott tüzet egy budapesti férfi

Tíz lövést adott le a Terrorelhárítási Központ embereire az a budapesti férfi, aki elbarikádozta magát VI. kerületi lakásában. G. Krisztiánnal először egy túsztárgyaló próbált meg beszélni, azonban ő fegyverrel válaszolt a hatóság közeledésére.

Még június közepén egy fegyveres férfi elbarikádozta magát egy VI. kerületi bérház egyik lakásában. A Blikk most arról ír, hogy az érintett, G. Krisztián évek óta rettegésben tartotta a szomszédait. Állítólag pár éve majdnem felrobbantotta a kétemeletes házat. A férfit nemrég elfogták a rendőrök, de különféle bűncselekmények miatt ezt megelőzően is jártak nála a hatóságok, akkor azonban elengedték. A lakók ezúttal azért kértek segítséget a 112-es segélyhívón, mert G. fegyvert fogott rájuk. A helyszínre a Terrorelhárítási Központ (TEK) egysége vonult ki. A Blikk úgy tudja, hogy a kommandósok előbb egy telefont akartak bejuttatni hozzá, hogy egy túsztárgyaló beszélhessen vele. G. azonban nem volt együttműködő, a készüléket kidobta az ablakon, majd tíz lövést adott le a TEK-esekre.

A napilap szerint ekkor még nem lehetett tudni, hogy az ámokfutó riasztó- vagy éles fegyvert használ-e, de a kommandósok lerohanták és elfogták. G. Krisztián ellen a TEK feljelentést tett felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt, a VI. Kerületi Rendőrkapitányság pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást. A Blikk arról is ír, hogy a férfi az interneten aktív közösségi életet élt, az egyetemen pszichológiát és informatikát tanult. Van olyan feltöltött videója, amelyben egy hangszeren zenél, egy másikon pedig tökéletes angolsággal tart előadást. Úgy tudni, könyvet is írt, amelyben elvont formában pszichológiai elemzéseket közölt.

Forrás: Blikk; Fotó: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.