Pesti Srácok

Varga Judit: Soros ismét „belendült”

Varga Judit: Soros ismét „belendült”

„A Soros ex machina ismét belendült” – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn. Varga Judit szerint „irányított kérdésekkel machináló kamujelentéssel és listákkal próbálják már megint aláásni Magyarország hírnevét a baloldali véleménybuborék szervezetei”. Ezzel a miniszter a Riporterek Határok Nélkül mai jelentésére reagált, amelyben teljesen szabadon írnak arról, hogy hazánkban (ismét) megszűnt a véleményszabadság, a kormánytól független sajtó pedig el van nyomva.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök az első Európai Uniós vezető, akit a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű Soros-szervezet felvett a „Sajtószabadság ellenségei” elnevezésű listára. A szokás szerint „jólértesült”, „független” szervezet hétfői közleményében többek között azt rója fel a magyar miniszterelnöknek, hogy megszűnt a szocialista alapítványi pénzből kitartott, végül gazda nélkül maradt egykori kommunista pártlap, a Népszabadság, illetve, hogy a Klubrádió addig bénázott a Médiatanácsnál, amíg sikeresen internetes rádióvá küzdötték le magukat.

– írta a hírre reagálva közösségi oldalán Varga Judit, aki szerint (ismét) egy „függetlenobjektív” szervezet véleményéről van szó. Nem véletlen az irónia, a miniszter írásából ugyanis kiderült: a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2017-ben 200 ezer dollárt (60 millió forintot), 2019-ben pedig 175 ezer dollárt (52 millió forintot) kapott Soros György üzletember alapítványától. Hozzátette: a szervezet egyedüli forrásként támasztott alá több „aggályt és vádat”, amelyet az Európai Bizottság fogalmazott meg jogállamisági jelentésének elkészítésénél.

PestiSracok facebook image

Varga Judit azt írta, a valóság az: a Magyarország ellen intézett „összehangolt támadásoknál” figyelmen kívül hagyják, hogy Nyugat-Európában szinte teljesen elnyomják a konzervatív véleményeket. Aggasztónak nevezte továbbá azt is, hogy a németeknek csak 45 százaléka gondolja úgy, hogy szabadon elmondhatja az álláspontját, „míg Magyarországon az online és offline vélemények szabadsága mindenki számára garantált”.

A miniszter kiemelte: az Európa Tanács első nemzetközi szervezetként jelentette ki a 2011-ben elfogadott magyar alaptörvényről szóló határozatában, hogy az új magyar parlament a szabad és demokratikus Magyarország történetében először, demokratikus eljárás útján módosította az egypártrendszertől örökölt korábbi alkotmányt egy új és modern alaptörvénnyé, a parlamentben folytatott intenzív viták után és a magyar civil társadalom közreműködésével. Azt is megjegyezte, hogy a bizottsággal együttműködve alakították ki a magyar média szabályozási környezetét. Varga Judit úgy fogalmazott:

Forrás: Facebook/MTI, Fotó: facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?