Pesti Srácok

Varga Mihály: Közép-Európa újraindítása erősebb lesz, mint az uniós átlag

null
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztere 2018.04.04. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Kárpát-medence, valamint Közép-Európa gazdasági újraindítása erősebb lesz, mint az EU átlaga – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, Sátoraljaújhelyen.

Varga Mihály a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem gazdasági panelbeszélgetését követően újságírókkal közölte, hogy a kabinet számításai szerint a következő időszakban nagyon komoly gazdasági növekedés indul a régióban. Kiemelte, hogy a térség gazdaságai a járvány előtti szintet meghaladó mértékben nőhetnek; ennek következtében bővül a foglalkoztatás. Hozzátette: a kereslet várható ugrásszerű növekedése miatt emelkedni fognak a fogyasztói árak, ami kedvezőtlenül befolyásolja majd az inflációt.

– jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Tovább emelkedhetnek a bérek és a nyugdíjak

Varga Mihály hangsúlyozta: az az alap, amelyet a kormány a 2021-es és 2022-es költségvetésben létrehozott, működni fog; a beruházások ösztönzésére, a meglévő munkahelyek megvédésére és újak létrehozására több mint 2 ezer milliárd forint áll rendelkezésre. Megjegyezte: a kabinet abban bízik, hogy az elmúlt években tapasztalható jövedelemnövekedés folytatódni fog, vagyis tovább emelkednek a bérek és a nyugdíjak, ezzel pedig az emberek is jobban fognak élni. Varga Mihály a kerekasztal-beszélgetésen az újraindítás gazdasági folyamatait és a térséget érintő kihívásait részletezve arról beszélt: ha folytatódik az erős újraindítás, a növekedés mértéke 5 százalék fölötti lesz mindenhol, a magyar növekedés pedig az elsők között lesz, köszönhetően a következő időszakban folytatódó adócsökkentéseknek és a beruházások további támogatásának.

Lazítani kellett a fiskális politikán

A pénzügyminiszter az újraindítás következő tényezőjeként a válságkezelés miatt megugró hiány- és adósságszinteket jelölte meg. Mint mondta, a járvány elleni védekezés miatt lazítani kellett a fiskális politikán, ami az államháztartás hiányát és az államadósságot növelte: előbbi a tavalyi 8,1 százalékról mára 7,5 százalékra csökkent, az adósságszint pedig 65 százalékról 87 százalékra ugrott, de ez a tendencia minden országra jellemző volt az Európai Unióban.

– ismertette a miniszter, jelezve: a hiány tekintetében sem várható nagyobb fordulat a következő hónapokban. Varga Mihály szerint a visszatérő munkaerőhiány ismét tartós kihívás lehet az európai országokban. Emlékeztetett: 4,5 millió ember dolgozik jelenleg Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alá esett, egyes szektorok viszont munkaerőhiánnyal küzdenek. A várhatóan megugró munkabérekről és a növekvő fogyasztásról szólva azt mondta: hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az online kasszák napi forgalmi adatait nézve ez már magasabb adat, mint 2019-ben. Megjegyezte: az infláció emelkedésére a növekvő bérek és a kereslet mellett a nemzetközi folyamatok – például a szállítási- és értéklánc-problémák – is hatással vannak; utóbbi remélhetően nem fog tartós inflációs hatást okozni.

A Nyugattal verseng Közép-Európa

A beszélgetésen Marek Matraszek, a CEC Government Relations elnöke hozzászólásában kulcsfontosságú kihívásnak nevezte Közép-Európa számára azt, hogy a világjárvány utáni környezetben milyen mértékben tud hatékonyan versenyezni Nyugat-Európával.

– vélekedett a szakértő. Marek Matraszek megjegyezte: további fontos kérdés, hogy Közép-Európa kormányai hogyan tudnak együttműködni egymással a zöld energia, illetve a megújuló energiák felhasználásának kérdésében.

Kárpátalján is szép eredményeket értek el

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, az elmúlt öt évben a magyar kormány által indított Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program keretében a Vajdaságban, Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján támogatták vállalkozások indítását. Kárpátalján az idegenforgalom és a mezőgazdaság területén igen szép eredményeket értek el, közel tízezer új vállalkozás kezdhette meg működését – tette hozzá a KMKSZ elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu