Pesti Srácok

Végre a világörökség részévé vált az aranybányáiról ismert erdélyi Verespatak

null

A világörökség részévé nyilvánította kedden az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatakot és környékét az UNESCO Világörökség Bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán – közölte a Mediafax hírügynökség. A világörökségi státusz azoknak kedvez, akik ellenzik az aranybányászat újraindítását a térségben.

A döntést azonnal üdvözölte közösségi oldalán Klaus Iohannis román államfő. Úgy vélte: Verespataknak a hatóságok és a szakértők összehangolt erőfeszítései révén a helyi örökség bemutatásának és a bányavidék fenntartható fejlődésének a példájává kell válnia. A kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az USR-Plus közleményében azt hangoztatta: az UNESCO döntésével a helyi közösség esélyt kap arra, hogy az örökség megőrzésére építve fejlődhessen.

Európa legnagyobb aranytartaléka

Verespatak polgármestere, a legnagyobb kormánypárt (Nemzeti Liberális Párt) színeiben megválasztott Eugen Furdui azonban elégedetlenségének adott hangot a határozat miatt, amely szerinte kedvezőtlen a település lakói számára. A polgármester úgy vélte: az UNESCO döntése Európa legnagyobb aranytartalékának a kibányászását akadályozza, és sokkal bürokratikusabbá teszi a település lakói számára az építkezések engedélyeztetését.

PestiSracok facebook image

A perre is hatással lehet

Tánczos Barna, a román kormány RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere úgy vélte: a döntés lehetőséget biztosít a turizmus fenntartható fejlesztésére a térségben. A tárcavezető éppen Verespatakon tartózkodott kedden, hogy számba vegye a múlt heti árvizek pusztításait. A keddi döntés annak a pernek a kimenetelét is befolyásolhatja, amelyben a kanadai Gabriel Resources társaság 4,4 milliárd dolláros kártérítést követel a román államtól. A társaság romániai leányvállalata, a Rosia Montana Gold Corporation ugyanis megvásárolta a bányalicencet, de mintegy 15 éven keresztül hiába próbálkozott a felszíni bánya megnyitásához szükséges engedélyek beszerzésével, ezeket a román állam intézményei nem bocsátották ki számára.

Románia Dacian Ciolos vezette szakértői kormánya 2016-ban kezdeményezte, hogy nyilvánítsák Verespatakot a világörökség részévé. Bukarest akkor arra az egyedi kulturális tájra, az ember és környezete közti értékteremtő kölcsönhatásra hivatkozott, amely a több ezer éves aranybányászat során alakult ki az erdélyi településen. Verespatakon ma is látogathatók azok a föld alatti járatok, amelyeket a római birodalom aranybányászai ástak mintegy 1900 évvel ezelőtt. Az Erdélyi-érchegységben, Verespatakon és környékén a Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarta megnyitni, ahol vitatott ciántechnológiával bányásztak volna ki 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki a beruházás ellen Romániában, ezért a bukaresti parlament 2014-ben elutasította az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.