Pesti Srácok

A Momentum gyakorlatilag beismerte, hogy nem tudnak elszámolni a pártfinanszírozásukkal

A Momentum gyakorlatilag beismerte, hogy nem tudnak elszámolni a pártfinanszírozásukkal

Az Állami Számvevőszék a Momentum 2018–2019-es gazdálkodásának törvényes elszámolásában talált problémákat. Bár Fekete-Győrék igyekeztek elhallgatni az eljárás tényét – ahogy teszik most Cseh Katalin ügyében –, most mégis beadták az ÁSZ által megállapított elszámolási problémák javításának tervét, ezzel tulajdonképpen beismerve, hogy valami nem tiszta a költségvetésükben.

A Momentum elküldte a 2018–2019-es időszak gazdálkodásának törvényes elszámolásánál talált problémák kijavítására vonatkozó intézkedési tervet – közölte a Mandiner kérdésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Amennyiben a párt tényleg kidolgozta az intézkedési tervet, ezzel gyakorlatilag elismeri, hogy jogosak a számvevőszék észrevételei.

Az ÁSZ a vonatkozó törvény szerint kétévente ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Ilyenkor elsőként egy jelentéstervezetet fogalmaznak meg, azt elküldik a párt vezetésének, amely tizenöt napon belül véleményezheti azt. Ezt követően teszik közzé a végleges jelentést, amelyben értékelik a gazdálkodás szabályainak betartását. Amennyiben bármilyen probléma felvetődik, a számvevőszék részletes javaslatokat fogalmaz meg, és ezek alapján a pártnak be kell nyújtania az ÁSZ-hoz egy intézkedési tervet a problémák kijavításáról.

Az ÁSZ június 25-én tett közzé a Momentum 2018–2019-es gazdálkodásáról szóló jelentését, amelyben megállapította: a pártnak erősítenie kell gazdálkodása törvényességét. Az ÁSZ megállapította többek között, hogy

PestiSracok facebook image

A számvevőszék szerint a Momentum a 2018-2019 közötti időszakban nem alakított ki szabályszerű könyvvezetési rendszert és nem biztosította a könyvvezetésének törvényességét. Az ÁSZ sajtóközleményében akkor úgy fogalmazott:

Közölték továbbá azt is, hogy a Momentum Mozgalom a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését a vonatkozó törvényi előírás ellenére nem végezte el, így nem biztosította a közélet tisztaságára vonatkozó törvényi előírások érvényesülését. Ennek következtében nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben. Az ÁSZ kilenc javaslatot fogalmazott meg a párt felé, amelyet beépíthetnek az intézkedési tervbe, hogy az elszámolásuk szabályos legyen.

A pártgazdálkodás átláthatóvá tételének természetesen része, hogy a pártok elszámolnak a központi költségvetésből kapott választási kampánytámogatásokkal. E tekintetben pedig nem egészen makulátlan a Momentum múltja. Az Állami Számvevőszék még 2019 októberében megállapította, hogy a párt nem tudott a törvényeknek megfelelően elszámolni a 2018-as országgyűlési választási kampányra kapott nagyjából ötszázmillió forint elköltésével. Az ÁSZ ezt követően hivatalból feljelentést tett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig nyomozást indított költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából. A Momentum honlapján egyébként azóta sem találhatók meg a költségvetési forrásból kapott 2018-as félmilliárdos kampánytámogatás költéseinek számlái. Pedig a weboldalon elérhető üvegzseb menüpont bevezetésében úgy fogalmaznak:

A 2018-as országgyűlési választási kampányhoz kapott központi költségvetési támogatások elszámolásának mindkét részébe belinkeltek egy-egy Google-táblázatot, amelyek elvileg költések számláit tartalmazzák. A valóságban azonban ezekre kattintva egy hibaüzenet jelenik meg, azaz a párt költéseit számlákkal nyilvánosan jelen állás szerint nem igazolta, annak ellenére, hogy a honlapon ezt ígérik.

Ezt a linket illesztették be a 2018-as kampányelszámolás szövegébe, a „számláinkat a nyilvánosság előtt is közzétesszük” félmondat alá...
És ez jelenik meg, ha rákattintunk

Az ÁSZ a Mandiner megkeresésére közölte, hogy a Momentum által benyújtott intézkedési terv beérkezett, folyamatban van az értékelése. Kiemelték: a számvevőszék megállapításaival, javaslataival, valamint széleskörű tanácsadó eszközeivel hozzájárul a pártok gazdálkodásának törvényességéhez. Amennyiben elfogadják a párt intézkedési tervét, a Momentum végrehajthatja azt, ezzel törvényessé téve a 2018–2019-es időszak gazdálkodásáról szóló beszámolót.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.