Pesti Srácok

Az unióban is a harmadik oltás bevezetését tervezik

null

A magyar járványkezelés sikerességét mutatja, hogy az Európai Unió egyre több országa követi a kormányunk által végrehajtott intézkedéseket. Legutóbb Franciaország, Németország és Ausztria vezetői jelentették be, hogy hamarosan megkezdik a harmadik oltások beadását.

– jelentette be július közepén Orbán Viktor miniszterelnök. Ezzel Magyarország lett az első európai állam, amely úgy döntött: a koronavírussal, különösen az eddigieknél fertőzőbb delta variánssal szembeni védekezéshez a harmadik oltásra is szükség lesz.

A magyar példa kezd ragadóssá válni. A napokban az osztrák kormány jelentette be, hogy az ősz folyamán megkezdődik a megerősítő oltások beadása, amelyet hat-kilenc hónappal a második oltás után javasolnak. Elsőként a 65 év feletti nyugdíjasok, a magas kockázati csoportba sorolt krónikus betegek, valamint azok kaphatják majd meg, akiket először AstraZenecával vagy Janssen-vakcinával oltottak be – írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Sebastian Kurz kancellár.

Németországban a különböző egészségügyi rizikócsoportokhoz tartozó emberek kaphatják meg szeptembertől a koronavírus elleni harmadik védőoltást. Ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Beolthatják magukat azok is, akik korábban az AstraZeneca vagy a Johnson & Johnson vakcináját kapták meg, hiszen a harmadik oltás kizárólag mRNS típusú – BioNTech/Pfizer- és Moderna- – vakcinával történik. A következő lépésként pedig minden beoltottnak felajánlhatják a harmadik oltást. Jens Spahn egészségügyi miniszter szerint ez a kampány megerősítheti a koronavírussal szembeni védekezést, Németországnak pedig van elegendő mennyiségű vakcinája.

– mondta augusztus elején Emmanuel Macron francia államfő, megerősítve: kormánya arra készül, hogy szeptemberre megszervezi az emlékeztető oltás kampányát.

– nyilatkozta a francia közegészségügyi intézet illetékese, Daniel Floret. Kutatások is alátámasztják, hogy a koronavírus elleni oltás az idősebbeknél rövidebb ideig hatékony, ezért elsősorban őket kell megvédeni az újabb, harmadik vakcinával. A tervek szerint szeptemberben kezdi meg az emlékeztető oltások beadatását a brit kormány is. Ugyancsak az idősek, az idősotthonokban élők, a krónikus betegségben szenvedők és az egészségügyi dolgozók részesülnek előnyben. Őket követik az ötven éven felüliek, illetve azok, akik idős és beteg rokonaikkal élnek egy háztartásban.

– jelentette be a napokban Darija Kiszics Tepavcsevics szociálisügyi miniszter. Mint mondta, először a legveszélyeztetettebbek, későbbiekben viszont bárki felveheti az oltás harmadik adagját.

Hasonló kampányt jelentett be, de egyelőre az idősek és krónikus betegek beoltásáról gondoskodik Belgium, Írország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Svédország és Szlovénia. Más országok egyelőre nincsenek meggyőződve a harmadik oltás szükségességéről, illetve az Európai Gyógyszerügynökség hivatalos véleményére várnak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.