Pesti Srácok

Budapesten tartotta idei első ülését az Európai Ombudsmani Intézet elnöksége

Budapesten tartotta idei első ülését az Európai Ombudsmani Intézet elnöksége

Budapesten tartotta idei első ülését az Európai Ombudsmani Intézet (European Ombudsman Institute – EOI) elnöksége, amelynek Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa is tagja – írja az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken kiadott közleményében. Köszöntőjében egyebek mellett hangsúlyozta: Történelmi jelentőségű, kihívásokkal teli, küzdelmes éveket élünk, hiszen a jelentős alapjog-korlátozásokkal zajló időszak során valamennyiünknek meg kellett küzdenie az újonnan beérkezett ügyek feldolgozásával úgy, hogy e tekintetben semmilyen korábbi, alkotmánybírósági vagy egyéb felhasználható gyakorlat nem állt rendelkezésünkre.

Az alapvető jogok biztosa előadásában kiemelt figyelmet kapott a koronavírus-világjárvány alatt bevezetett intézkedésekkel kapcsolatos hazai ombudsmani gyakorlat, Kozma Ákos 2020 tavaszán indított országos látogatássorozatának megismertetése, továbbá az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hatáskörei bővülésének a bemutatása.

Dragan Milkov, az Európai Ombudsmani Intézet elnöke és Josef Siegele főtitkár beszámolóját követően az értekezlet résztvevői a többi között új tagok felvételéről döntöttek, valamint előkészítették a szervezet éves közgyűlését, amelyet 2021 szeptemberében Újvidéken tart majd az EOI. A független, nonprofit szervezetet 1988-ban hozták létre azzal a céllal, hogy népszerűsítse az ombudsmani intézményt, valamint elősegítse a nemzeti, európai és nemzetközi tapasztalatcserét. Az alapvető emberi jogok, az állampolgári érdekek védelmével összefüggő kérdések tudományos feldolgozása mellett az Európai Ombudsmani Intézet aktív szerepet játszik a szociális, kulturális és gazdasági jogok elismertetésében, a helyi, regionális és nemzeti ombudsmanok tevékenységének támogatásában, továbbá az ombudsmanok európai együttműködésében. Az Európai Ombudsmani Intézet elnöksége 2019 novemberében tagjai közé választotta dr. Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát a szervezet székhelyén, Innsbruckban tartott, konferenciával egybekötött ülésén.

Forrás: Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának közleménye; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még