Pesti Srácok

Célegyenesben a tram-train

Célegyenesben a tram-train

Megkapták a vasúthatósági engedélyt a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train járművei, így megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, a tesztet mind az öt hibrid villamos szerelvénynek hiba nélkül kell teljesítenie – írta a Magyar Nemzet pénteken.

A tervek szerint valamikor késő ősszel indulhat el az első magyar – és közép-európai – vasút-villamos rendszer utasforgalmi szakasza, ideiglenes menetrenddel. Időközben elkészültek a vásárhelyi karbantartóbázis tervei, a kivitelezés megkezdése tavaszra várható. Előrébb tart a szegedi remíz, a Szeged-Rendező pályaudvaron már épül a javítócsarnok és zajlanak a közműkiváltások is. A járműtelep és a külső vágányhálózat megvalósításának határideje jövő év februárja. Toborozzák a járművezetőket is – írta a lap.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a Hódmezővásárhely–Szeged vasút-villamos rendszer létesítése érdekében 2012-ben született az első részletes megvalósíthatósági tanulmány. A fejlesztés lényege, hogy a meglévő városközi vasúti pályát, valamint a Szegeden kiépült villamoshálózatot felújítják, összekötik, Hódmezővásárhelyen belül pedig kiépítik a városi villamospályát. Mivel a nagyvasút nem villamosított, ezért olyan hibrid működésű villamosszerelvényeket szereztek be, amelyek a nyílt pályán dízelmotorral haladnak, a városon belül pedig az ott kiépített energiaellátást használják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.