Pesti Srácok

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, nyolcvannyolc esztendős volt – közölte hétfőn a család.

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt. 1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot. A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt –, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt. Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Friedmann Endre

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.