Pesti Srácok

Ittas vezetésen kapták a román kormányfőt Amerikában

null

A miniszterelnököt a szerdai kormányülés után szembesítették az újságírók azzal a sajtóértesüléssel, miszerint 2000-ben két napra fogdába zárták és megbírságolták az amerikai hatóságok, amiért alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezetett. Cîțu elmondta: ittas vezetés miatt róttak ki rá súlyos (a sajtóban megjelent információk szerint ezerdolláros) pénzbírságot, amit kifizetett.

Arra a kérdésre, hogy miniszteri kinevezése előtt tájékoztatta-e az esetről pártja elnökét és az államfőt, Cîțu azt hangsúlyozta: egy húsz éve történt hibáról van szó, amiért súlyos árat fizetett, az autóját is el kellett adnia, egy évig gyalog kellett járnia.

– jegyezte meg Cîțu. Hozzátette: kihágásról (nem bűncselekményről) volt szó, és Romániában is előfordult, hogy közlekedési vétségekért megbírságolták. A román kormányfő megjegyezte: érdekes, hogy ez a történet nem a szociáldemokraták elleni négy választási kampány valamelyikében, hanem saját pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökségért folytatott választási küzdelemben került nyilvánosságra.

PestiSracok facebook image

A bukaresti jobbközép koalíció legnagyobb pártja, a PNL szeptember 25-én tartja tisztújító kongresszusát, amelyen éles küzdelem várható a pártelnöki tisztségért a pártot négy éve vezető, újrázni készülő Ludovic Orban képviselőházi elnök és kihívója, Florin Cîțu miniszterelnök között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement