Pesti Srácok

Kedden startol a paralimpia Tokióban

Kedden startol a paralimpia Tokióban

Az augusztus 8-án véget ért olimpia után kedden kezdődik és jövő vasárnapig tart a paralimpia Tokióban. Az ép sportolók versenyéhez hasonlóan a fogyatékkal élők legnagyobb sporteseményét is gyakorlatilag zárt kapuk mögött bonyolítják le. A szervezőbizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), a japán kormánnyal és a tokiói városvezetéssel egyeztetve múlt hétfőn döntött így a koronavírus-járványra hivatkozva. Ennek ellenére nem lesznek teljesen üresek a lelátók, mert egy nevelési program részeként a helyi diákok kivételt képeznek. A tanulók jelenlétéről az iskolák vezetése egyeztet majd a szülőkkel.

A japán kormány egyébként múlt keddtől szeptember 12-ig meghosszabbította a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjesztette. A paralimpia a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre. (A siketlimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.) A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát. A tokiói lesz a XVI. paralimpia. A seregszemlén 160 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban - atlétikában, asztaliteniszben, bocsában, cselgáncsban, csörgőlabdában, erőemelésben, evezésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerékpárban, ötfős fociban (látássérültek labdarúgása), lovassportban, kerekesszékes kosárlabdában, kerekesszékes rögbiben, kerekesszékes teniszben, kerekesszékes vívásban, sportlövészetben, tekvondóban, tollaslabdában, triatlonban, úszásban és ülőröplabdában. A különböző sérültségi kategóriák miatt 540 számban tartanak majd eredményhirdetést.

A tollaslabda és a tekvondó újként került be a programba, melyből a hétfős labdarúgást és a vitorlázást vették ki. A versenyek a keddi megnyitó után szerdán kezdődnek és a jövő vasárnapi záróceremónia előtt szombaton érnek véget. A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.