Pesti Srácok

Kovács Zoltán: minden készen áll az augusztus 20-i ünnepre

null

Minden adott az augusztus 20-i ünnep három és fél napos rendezvénysorozatának zavartalan lebonyolításához – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán, Budapesten, a közmédiának. Az államtitkár felidézte: az elmúlt tíz évben kialakult egy rendje a nemzeti ünnepekre készülődésnek, különös tekintettel augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepe ugyanis – mind a programelemeket, azok számosságát, illetve a résztvevőket tekintve – a legnagyobb szabású nemzeti ünnepünk. Ráadásul – folytatta – idén a Szent István-napok soha nem látott méretű ünnepségsorozatot, egyfajta fesztivált jelentenek, beleértve Európa legnagyobb tűzijátékát.

– közölte Kovács Zoltán, a törzs vezetője. Az államtitkár kifejtette: az operatív törzs tagja mások mellett a kormányzat képviselője, a programok lebonyolításáért felelős Antenna Hungária Zrt., több kisebb cég, köztük a tűzijátékot szervező NUVU Kft., továbbá a rendőrség, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, a mentőszolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ is. A törzs vezetője kiemelte: a három és fél nap során több száz rendezvényelem lesz.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Kovács Zoltán kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálattól szerdától 10 perces gyakorisággal kapják az előrejelzéseket.

– tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs – amelynek szintén tagja – kedden ülésezett. Azt mondta: sem az esetszámok, sem a tendenciák nem jeleznek olyan elemet, amely miatt bármilyen korlátozásra lenne szükség. Emlékeztetett: a kormány korábban rendeletben mentesítette minden általánosan érvényes korlátozás, illetve védekezési elem alól az augusztus 20-ai ünnepi rendezvényeket, valamint a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

– jelentette ki Kovács Zoltán.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep. Az idei augusztus 20-ai központi programokról a szentistvannap2021.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még