Pesti Srácok

Lánczi Tamás: A nyugati világban a heteroszexuális többségnek kell hátrálnia

Lánczi Tamás: A nyugati világban a heteroszexuális többségnek kell hátrálnia

Hangot adunk a tehetségnek címmel mutatja be tehetséggondozó programjait és közösségi életét, valamint rendez közéleti beszélgetéseket és könnyűzenei koncerteket a Mathias Corvinus Collegium. Az MCC által rendezett beszélgetésen az LMBTQ-mozgalom által életre hívott kérdések kerültek terítékre. Az MCC Feszt tegnapi első, hivatalos megnyitó előtti vitája a gender és a gyermekvédelem kérdését feszegette, méghozzá Lánczi Tamás és Dombos Tamás, a Háttér Társaság szóvivőjének közreműködésével.

A beszélgetés moderátora Heltai Péter, az MCC stratégiai kommunikációs vezetője volt, aki vendégeitől első körben azt kérdezte: egyetértenek-e azzal, hogy az anya nő, az apa férfi? – olvasható a bennfentes.net oldalán. Dombos Tamás szerint szándékos összemosás történik; szerinte a kormány új ellenségképekre talált az LMBTQ-ban. Lánczi Tamás azonban más véleményen volt.

– mondta a politológus. Kijelentése a beszélgetés további alakulását is meghatározta, ahol arra a kérdésre próbáltak meg választ találni, hogy létezik-e LMBTQ-lobbi. Dombos Tamás egyszerűen elintézte a kérdést.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Lánczi Tamás azzal reagált, hogy ezeknek a szervezeteknek vannak hatalmi törekvéseik.

– közölte a konzervatív gondolkodó. A vitán szóba került a gyermekvédelmi törvény is, amelynek értelmezésén össze is különbözött egymással a két fél. Dombos Tamás szerint jogkorlátozó, a homoszexuális tartalmak teljes cenzúrázását előíró intézkedésről beszélünk, míg Lánczi Tamás jelezte, hogy a törvény a szülők kizárólagos jogát írja elő gyermeke nevelésében. A vita utolsó harmadában a szó a tizennyolc éven aluliak nemátalakító kezelésére terelődött. Dombos Tamás szerint itt egyedül az a kérdés, hogy egy ember eldöntheti-e, hogy melyik nemben érzi komfortosabban magát. Szerinte az rendben van, hogy a tizennyolc év alattiak esetében a visszafordítható hormonterápiákat alkalmazzák.

– zárta le a vitát Lánczi Tamás.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.