Pesti Srácok

Már csaknem ezer afgán érkezett Olaszországba

Már csaknem ezer afgán érkezett Olaszországba

Megkezdődött az afgán menekültek elhelyezése az olaszországi városokban, miután már több mint kilencszázan érkeztek péntekig. A felmérések szerint az olaszokat megosztja az afgánok befogadásának a kérdése. Sajtóforrások szerint a következő napokban további négyszázan érkezhetnek. Luigi Di Maio külügyminiszter 2500-ra tette az első körben Olaszországba menekítendő afgánok számát.

A Kabul és Róma közötti légi folyosón közlekedő olasz katonai repülőkkel érkezett több mint 900 afgán az utóbbi években az országban szolgáló olasz katonai és diplomáciai képviseletekkel dolgozott együtt. A legutóbbi, csütörtökön érkezett csoportból 34 főt az olasz fővárosból Milánóba szállítottak tovább buszokkal. A Herát városában 2013 óta működő olasz egészségügyi központ orvosairól, személyzetéről és családjaikról van szó, akiket egy milánói Covid-19 szállodában helyeztek karanténba. Toszkána tartomány 112 afgánt fogadott be. A szétosztást a különböző önkormányzatok között a római belügyminisztérium koordinálja. A sajtónak az afgán rendőrség egyik tisztje nyilatkozott, akit az olasz fegyveres erők egyik támaszpontján helyezték el Abruzzo régióban. Arcát a kamerák előtt eltakarva elmondta, hogy feleségével és gyermekével muszáj volt menekülnie, mivel a tálibok házról házra keresték őt a korábbi kormánnyal és az olaszokkal való együttműködése miatt.

Az affaritaliani.it hírportál közölte felmérés szerint az olaszok valamivel több mint fele, 52,9 százalék támogatja az afgán menekültek befogadását. Másik része nemet mond. A kérdés a római kormánypártokat is megosztja. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) humanitárius folyosókat sürget, a jobboldali Liga az olaszokkal együttműködött afgánok mentését támogatja, ellenezve a "kapunyitást" több ezer menekült előtt. Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) szerint az Afganisztánnal szomszédos országokat kell segíteni a menekültek befogadásában. Matteo Salvini, a Liga vezetője javasolta, hogy a jelenleg Olaszország által elnökölt G20-as csoportnak az afganisztáni helyzetről tervezett rendkívüli ülésére Pakisztánt is hívják meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.