Pesti Srácok

Megint nincs hova tenni az Olaszországba átcsónakázó migránsokat

Megint nincs hova tenni az Olaszországba átcsónakázó migránsokat

Mintegy félszáz, migránsokkal teli csónak érkezett augusztus utolsó hétvégéjén Lampedusa szigetére; a háromszorosan túlzsúfolt táborban szállásolták el őket. A többségében békés, háború által nem sújtott országokból érkezőket már az ügyben vizsgálódó olasz ügyész szerint is szervezetten vándoroltatják be Európába. A hatóságok a tábor zsúfoltsága miatt egészségügyi és biztonsági veszélytől tartanak, miközben a koronavírus miatt a migránsok számára felállított karanténhajók fenntartása további durva költségeket jelent.

Szokás szerint ismét a hét utolsó napjaiban tetőzött a migránsok érkezése a dél-olaszországi szigeten. Több mint ezren érkeztek, közöttük egyszerre egy 539 fős csoport, amely a második legnépesebb csoport az év eleje óta regisztráltak közül. Ők egy huszonkét méteres hajóval keltek át a tengeren, a parttól hét mérföldre helyezték át őket az olasz tengerészet Diciotti nevű hajójára, amely Lampedusa kikötőjébe szállította őket. A migránsok nagy része Bangladesből, Szíriából és Marokkóból származik, amely országokban közös, hogy mindegyik muzulmán ország, továbbá egyikben sincs háború, Bangladesben és Marokkóban nem is volt.

A migránsok érkezésének körülményeit vizsgáló Luigi Patronaggio szicíliai ügyész nyilatkozata szerint a több mint ötszáz fős csoport mozgatása szervezett bevándorlásra utal: a különböző térségekből származó migránsokat észak-afrikai táborokban tartják, majd innen indítják el őket a Földközi-tengeren. A nagykoalíciós kormányban részt vevő, jobboldali Ligát vezető Matteo Salvini üdvözölte, hogy az ügyészség „végre észrevette”, hogy a migrációt bűnszervezetek mozgatják.

PestiSracok facebook image

– írta Salvini, akinek egy szicíliai bíróságon kell védekeznie szeptember közepén, amiért korábban belügyminiszterként feltartóztatta egy migránscsoport partra helyezését. A Liga elnöke nyilvánosságra hozta, hogy a déli szigeteknél felállított négy karanténhajó fenntartása – amelyeken a migránsokat helyezik el a pozitív koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére – egyenként naponta 50 ezer euróba (18 millió forint) kerül. A jobboldali politikus szerint a költségeket a mostani belügyminiszterrel, Luciana Lamorgesével és a baloldali Demokrata Párttal (PD) kellene megfizettetni. Lampedusa és Szicília hatóságai hétfőn a migráció egészségügyi és biztonsági kockázatairól egyeztetnek.

Év eleje óta több, mint 38 ezer illegális bevándorló érkezett, jelentős többségük a déli partokra. Csak augusztusban kilencezren érkeztek, csaknem kétszer annyian, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A 250 főre tervezett lampedusai migránsközpontban a hétvégén ott tartózkodók száma elérte az ezernégyszázat. Salvatore Martello lampedusai polgármester pénteken, az MTI-nek adott interjúban az Európai Unió felelősségét hangsúlyozta, amiért csak az afganisztáni menekültválságot tartják sürgető problémának, miközben szemet hunynak a Földközi-tengeren érkező tömeges migráció felett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.