Pesti Srácok

Nem bírják a terhelést a brüsszeli kórházak

null

Meredeken emelkedik Belgiumban a koronavírus okozta szövődményekben elhunytak és a súlyos tünetekben szenvedők száma. Az intenzív osztályok telítettsége miatt a brüsszeli kórházak hétfőtől más régiók egészségügyi intézményeibe szállíthatják át a koronavírussal fertőzött betegeket.

A beszámolók szerint Philippe Peetrons, az Iris-Sud kórházcsoport illetékes igazgatója arról tájékoztatott, hogy a belga fővároshoz tartozó régió kórházainak intenzív osztályain fekvő betegek legalább fele koronavírus-fertőzés miatt került az intézményekbe. Elmondta: a betegek más régiók közötti elosztását az intenzív osztályok telítettsége mellett az is indokolja, hogy különböző okok miatt nincs elegendő személyzet a betegek ellátására. Belgium többi tartományában jobb az ellátottsági helyzet; a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint körülbelül nyolcvan olyan kórház van még az országban, ahol alig vannak betegek az intenzív osztályokon.

A sajtóbeszámolók emlékeztettek: Brüsszel járványügyi szempontból Európa legrosszabb helyzetben lévő régiói közé tartozik. A fővárosi régió a legkockázatosabb, sötétvörös besorolást kapott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) vonatkozó térképén csütörtökön. A legutóbbi adatok szerint Brüsszelben százezer lakosra ötszáztizennyolc új fertőzéses eset jut. Az ország déli, francia nyelvű régiója, Vallónia piros, az északi, flamand nyelvű régió, Flandria narancssárga besorolású maradt.

A belga közegészségügyi hatóság legfrissebb tájékoztatása szerint a koronavírus-fertőzés terjedése az elmúlt hét nap viszonylatában kettő százalékos növekedést mutat. Az elmúlt hétnapos periódusban ezerkilencszázhetvenegyre emelkedett az újonnan fertőzöttek átlagos napi száma. Naponta átlagosan több mint ötvennyolc embert szállítanak kórházba a koronavírus-fertőzés miatt, arányuk stabil maradt az előző hétnapos időszakhoz képest. Jelenleg ötszázkilencvenhét beteget ápolnak belga kórházakban, kettő százalékkal többet, mint egy hete. Köztük száznyolcvanketten részesülnek intenzív ellátásban, arányuk egy hét alatt szintén kettő százalékkal emelkedett. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben az előző időszakhoz képest nyolcvanhárom százalékkal többen, naponta átlagosan hatan haltak meg. A járvány megjelenése óta huszonötezer-háromszázhatvan haláleset köthető az új típusú koronavírushoz és egymillió-százhetvenhétezer-kilencszázkilencen fertőződtek meg Belgiumban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.