Pesti Srácok

Soros-szervezetek költöznek a Margit-negyedbe

null

Újabb győztes pályázatokat hirdetett ki a II. kerületi városvezetés, akik a Margit-negyed program célkitűzéseinek nyomán juthattak önkormányzati helyiségekhez. A nyertesek közt több, a Momentumhoz köthető szervezet is van, mint például az Impróka Egyesület, amelynek vezetője az a Szabó Szontagh Luca, aki szerepelt a párt egyik videójában is. Ezért sem meglepő, hogy a Margit-negyed program felelőse nem más, mint Berg Dániel momentumos alpolgármester.

Az önkormányzat célja a programmal, hogy a Margit körút környékén olyan ökoszisztéma alakuljon ki, ahol a minőségi kereskedelmi szolgáltatások mellett helyet találhatnak a közösségi és kulturális kezdeményezések is. Az önkormányzat már megkezdte az üresen álló ingatlanok pályáztatását; első körben helyet biztosítottak a Margit körút 26. szám alatt található, 138 négyzetméter területű önkormányzati tulajdonban az amerikai háttérrel és hálózattal működő Habitat for Humanity szervezetnek. A főleg hajléktalanokat lakáshoz juttató egyesület – egyes információk szerint – a székhelyét is oda tenné, ugyanis hatvanszázalékos bérmérsékletet állapított meg számukra a II. kerületi önkormányzat. Fontos megemlíteni, hogy a piaci ártól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a bérlő a kedvezményért cserébe önkormányzati feladatot vállal.

Ugyanakkor az Őrsi Gergely polgármester által egyszemélyben megszavazott előterjesztésből kiderül, hogy a szervezet és az önkormányzat közötti feladatvállalási szerződésbe olyan megmosolyogtató elemek is bekerültek, mint a barkácsoló program kerületieknek. A Habitat Kreatív Központ révén szolgáltatást nyújthatnak külön a kerületi lakosoknak is, így többek között érzékenyítő és barkácsfoglalkozást iskolás csoportoknak, és barkácsklubot az idősebb, kevésbé aktív korosztálynak – áll az előterjesztésben, ám azt nem fejtették ki, hogy milyen érzékenyítő programot valósítanak meg a gyermekeknek.

Fontos megjegyezni, hogy a városrész szocialista polgármestere az LMBTQ-propaganda lelkes támogatója. Emlékezetes volt, amikor gyermekeknek matiné-felolvasást akart tartani a homoszexuális tartalommal megtöltött Meseország Mindenkié című könyvből, ám a közfelháborodás hatására elhalasztotta azt – emlékeztet a Magyar Nemzet. A Margit-negyed programért felelős Berg Dániel szintén pártolja az LMBTQ-szervezetek törekvéseit; az ő ötlete volt, hogy számukra baráti civil szervezeteket költöztessenek be a kerületbe.A jelentős uniós pénzeket elnyert Cseh Katalin férje először a CEU-tüntetés szónokaként tűnt fel a nyilvánosság előtt, továbbá már többször kelt védelmére Soros-szervezeteknek. Ezért nem csoda, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány által is támogatott Habitat for Humanity a II. kerületben gyorsan új otthonra lelt, ahol meglehetősen kedvező feltételetekkel végezhetik érzékenyítő tevékenységüket.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.