Pesti Srácok

Kövér László: a magyarság küldetése hídnak lenni Kelet és Nyugat között

Kövér László: a magyarság küldetése hídnak lenni Kelet és Nyugat között

A magyarság a történelemben mindig is küldetésének érezte, hogy híd legyen Kelet és Nyugat között – emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, amikor a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.

Példaként a Szent Korona zománcképeit említette, amelyeken mind latin, mind pedig görög nyelvű feliratok megtalálhatók, csodálatos módon egyesítve a Nyugat és a Kelet hagyományát. Az Országgyűlés Sajtóirodája által a MTI-hez eljuttatott szöveg szerint a házelnök kiemelte: az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között "ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen".

– fogalmazott Kövér László. A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert "a földi méltóság teendőit" – mai szóval a politikát – nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani. Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől – tette hozzá. Kövér László megjegyezte, "mi, keresztény emberek a nagyvilágban napjainkban mindannyian epekedünk a tiszta forrásért, amely élteti lelkünket, hitünket és reményünket". Szent László királyunk írta egykor: "hiszek abban, hogy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen" – emelte ki beszédében a házelnök. Kövér László úgy fogalmazott: napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.

PestiSracok facebook image

– mondta. Külön köszöntve mások mellett a szomszédos országokból érkezett egyházi vezetőket, az Országgyűlés elnöke kijelentette: "az ő jelenlétük azt tanúsítja, hogy a keresztény hit ma is összefogja térségünk nemzeteit, s erre a közös alapra érdemes – s ezért szükséges is – építenünk".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Országgyűlés Sajtóirodája/Pólya-Pető Dávid

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.