Pesti Srácok

Így bukott le annak idején Lagzi Lajcsi

Így bukott le annak idején Lagzi Lajcsi

Portálunk beszámolt róla, hogy a bíróság szerdán bűnösnek mondta ki első fokon Galambos Lajost – azaz Lagzi Lajcsit – vesztegetés és lopás miatt. A vád szerint a zenész több tulajdonában lévő, vagy hozzá köthető épületben és lakóparkban is meglopta a közműszolgáltatókat úgy, hogy illegális rácsatlakozásokat, leágazásokat építtetett ki a társai segítségével. A bíró az indokolásnál kitért arra is, hogy a klóros víz és a gázszag buktatta le a zenészt.

Miután Galambos Lajos csak minimális összegeket fizetett a közműszolgáltatóknak, nekik is gyanús lett a zenész, de eleinte, amikor megkeresték őket egy ellenőrzés miatt, akkor azzal védekeztek, hogy kevesen lakják a társasházakat, ezért kevés a fogyasztás. A vízzel kapcsolatban pedig arra hivatkoztak, hogy saját fúrt kútjuk van, onnan látják el a lakások vízellátását. Amikor a szolgáltatóknak már nem volt elég a magyarázkodás és ellenőrizték a vízhasználatot, észrevették, hogy az óra nagyon kis értéket mutat, amikor pedig megnyitották a csapokat, az óra nem pörgött. Ráadásul kiderült, hogy a víz pont úgy klórozott, mint a szolgáltatók csapvize, ami nem lehetséges, ha valaki fúrt kutat vagy más természetes forrásból vett vizet használ. Mindezek után pedig az illegális leágazásokra is rátaláltak a vezetékek között. Egy másik ellenőrzés során az illetékesek már éppen távozni készültek Galambos egyik ingatlanjából, amikor gázszagot éreztek, emiatt átvizsgálták a gázvezetékeket. Ekkor derült ki, hogy a zenész a gázt is lopja szabálytalan rácsatlakozásokkal. Ráadásul a gázórák állása is nulla közeli volt úgy, hogy más fűtési lehetőségeket nem találtak az ingatlanoknál.

Az ügyészség gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés és lopás miatt emelt vádat a zenész ellen, és azt javasolták, hogy a bíróság ítélje hét év börtönbüntetésre. A Budaörsi Járásbíróságon szeptember 15-én hirdettek első fokon ítéletet az ügyben, ahol Lagzi Lajcsi nem jelent meg, nem tisztelte meg a bírót a jelenlétével. A bíróság végül bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett vesztegetés és lopás miatt, amiért az ügyészek indítványával ellentétben csak 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Annak ellenére, hogy a szabálytalan bekötésekkel, rácsatlakozásokkal az évek alatt több mint százmillió forinttal károsította meg a közműszolgáltatókat.

A bíró döntésének értelmében a zenész a büntetése kétharmada letöltése után feltételesen kiszabadulhat. Ezen felül pénzbüntetésre, valamint 11 milliós vagyonelkobzásra ítélte, amellett, hogy a több százezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. A bíróság a zenész több társát is letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Lagzi Lajcsi ítélete a fellebbezések miatt nem jogerős. A védője ugyanis sokallta a 2 év 10 hónapot, ezért fellebbezett enyhítés érdekében. Arról beszélt, hogy védencének legkevesebb kilenc hónapot kell majd börtönben töltenie. Az ügyészek viszont úgy látják, hogy ez a büntetés nagyon kevés ilyen mértékű lopás és vesztegetés után, amit Lagzi Lajcsi követett el, és szerintük túl enyhe ítélet született. Az Érdi Járási Ügyészség is fellebbezést jelentett be az ismert zenész és társai ellen a büntetés súlyosbítása érdekében.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.