Pesti Srácok

Karanténba került a pilisborosjenői általános iskola

Karanténba került a pilisborosjenői általános iskola

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja pénteken nyilatkozott arról, hogy a pilisborosjenői általános iskolában a szülők tesztelték a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött, ezért aztán népegészségügyi karantén alá vonták az intézményt. Nagy Erzsébet hangsúlyozta: hivatalos információt nem kapott a szakszervezet, a problémát a tanárok és a szülők jelezték nekik. Miután ebben az iskolában a szülők tesztelték a gyerekeket, nem maradt rejtve a fertőzés.

Mindössze két osztály maradt a pilisborosjenői intézményben, és a szakember úgy tudja, most kezdtek visszatérni az oktatásba az elsősök is – velük kezdődhetett a járvány. Nagy Erzsébet szerint ​​egyre több iskolában rendelnek el rendkívüli szünetet a Covid-helyzet miatt, de ezt már jelezni sem merik az oktatók. Nincs olyan nagyobb település, ahol ne jelezték volna, hogy bizony el kellett küldeni osztályokat karanténba – mondta. A pilisborosjenői iskolában ​​​​​​kiderültek a pozitív esetek, így kénytelenek voltak járványügyi intézkedéseket is elrendelni a szakember szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja emlékeztetett: rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal rendelhet el, pedig korábban az igazgatónak is volt joga ehhez.

– mondta Nagy Erszébet. Épp ezért nem érti a szakszervezet, hogy miért van szükség a digitális oktatás tiltására.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?