Pesti Srácok

Kihallgattak egy férfit Tóth Csaba fenyegetésének ügyében

null

Egyre gyanúsabb ügyek merülnek fel a zuglói előválasztási verseny ügyében. Amint lapunk is beszámolt róla, Tóth Csaba azt állította: azzal fenyegették meg, hogy megölik, ha nem lép vissza a Hadházy Ákossal folytatott versenytől. Az ügyben a rendőrség kihallgatott egy meg nem nevezett férfit, és az MSZP-s politikus szerint ezzel le is zárult a nyomozás, azonban a 24.hu értesülései szerint az még mindig folyamatban van.

Ahogyan lapunk is beszámolt róla, Tóth Csaba visszalépett az ellenzéki előválasztáson való jelöltségétől. A politikus szerint halálos fenyegetéseket kapott, ezért kényszerült a lépésre. Bejelentése során úgy fogalmazott:

A 24.hu a BRFK-ra hivatkozva azonban azt írta, hogy Tóth rosszul tudta, hogy lezárták az ügyét azzal, hogy gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt, mivel a hatóság szerint a nyomozás még mindig folyamatban van. A lap megjegyzi, hogy a büntető zörvénykönyv szerint kényszerítést az követ el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz; ha más bűncselekmény nem valósul meg, a bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.