Pesti Srácok

Kövér László fogadta a lengyel köztársasági elnököt

null

Kövér László házelnök a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt. A látogatása során Duda a magyar–lengyel együttműködés erősítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységéért a Magyar Érdemrend Nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést vehette át Áder János köztársasági elnöktől.

Kövér és Duda tárgyaláson áttekintette a két ország gazdasági kapcsolatainak folyamatos és dinamikus fejlődését, hangsúlyozták a visegrádi együttműködés (V4) kiemelt szerepét Európa és az Európai Unió jövője szempontjából. A találkozón mindkét fél megerősítette, hogy Magyarország és Lengyelország továbbra is kiáll egymás mellett a nemzeti szuverenitást érintő kérdések védelmében. A megbeszélést követően a lengyel államfő a magyar–lengyel együttműködés erősítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységért a Magyar Érdemrend Nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést vehette át Áder János köztársasági elnöktől.

Áder János a budavári Főőrségi épületben tartott ünnepségen elmondta: Andrzej Duda a kitüntetést a lengyel–magyar barátság erősítéséért, a V4-es együttműködés politikai mozgásterének bővítéséért, valamint a Három Tenger Kezdeményezés elindításáért kapta meg. Továbbá számtalanszor megtapasztalhatta a lengyel államfő demokrácia, nemzeti szuverenitás és jogállam melletti elkötelezettségét. Andrzej Duda az elismerést megköszönve azt fontosnak, megtisztelőnek és meghatónak nevezte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.