Pesti Srácok

M. Richárdnak semmi vagyona, és a nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége

null

Hétfőn kihallgatták M. Richárdot, akit a Dózsa György úti baleset miatt nyáron már három és fél évre elítéltek. Ezúttal egy vesztegetési ügy miatt hallgatták ki: a vád szerint pénzért akarta visszaszerezni a korábban már bevont jogosítványát. A tárgyaláson kiderült az is, hogy a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfinek nyolc általánosa van, vagyona viszont nincs.

Miután összegyűlt a 18 büntetőpontja, M. Richárd jogosítványát 2016 tavaszán vonták be fél évre, a férfi szerint azért, mert

A vádirat szerint M. Richárd ezután két közvetítőn, K. Bálint Zsolton és Sz. Márton Krisztiánon keresztül próbálta meg elérni, hogy ne kelljen teljesítenie az ilyenkor kötelező utánképzési programot és vizsgát, ezért két részletben összesen hatszázezer forintot fizetett. Csakhogy az ügyészség szerint Sz. Márton Krisztián átverte a másik közvetítőt és M. Richárdot is, ugyanis semmilyen hivatalos személlyel nem állt kapcsolatban. Miután K. Bálint Zsolt rájött erre, megpróbált ő maga levizsgázni M. Richárd helyett, ami több kísérlet után sikerült is, így M. Richárd vissza is kaphatta volna a jogosítványát, ha azt nem vonták volna be ismét 2017 szeptemberében. M. Richárd a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy csak azért fizetett, hogy meggyorsítsa a bürokratikus folyamatokat, de nem volt célja a jogtalan ügyintézés. A vallomásából emellett az is kiderült, hogy nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége, és nincs semmilyen vagyontárgya, többek között kocsija se. Az ügyben Sz. Márton Krisztián másod-, K. Bálint Zsolt pedig harmadrendű vádlottként szerepel. Utóbbi ügyvédje a 24.hu-nak azt nyilatkozta, hogy be fogja ismerni a bűnösségét, és el fogja fogadni az ügyészség által kért két év felfüggesztett szabadságvesztést.

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.