Pesti Srácok

Merkely Béla szerint lehet, hogy az oltatlanok esetében szükség lesz további korlátozásokra

Merkely Béla szerint lehet, hogy az oltatlanok esetében szükség lesz további korlátozásokra

Merkely Béla szerint elképzelhető, hogy az oltatlanok esetében szükség lesz további korlátozásokra. Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Merkely Béla úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy szükség lesz további korlátozásokra a negyedik hullám miatt, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd.

– hívta fel a figyelmet a rektor.

A vírus folyamatosan mutálódik

PestiSracok facebook image

Jelezte azt is: az oltatlanok nem reménykedhetnek abban, hogy az úgynevezett nyájimmunitás majd megvédi őket, hiszen a koronavírus folyamatosan mutálódik; a delta variáns esetében egy ember átlagosan nyolcat fertőzhet meg, míg az első, Vuhanból elindult vírus esetében ez a szám 2,5 volt. A harmadik oltás kapcsán Merkely Béla elmondta: azt elsősorban a 60 év felettieknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek ajánlja. Azt javasolta, hogy a második vakcina után négy hónappal kérjék a harmadik oltást az érintettek. Merkely Béla hangsúlyozta: egyelőre nincs olyan gyógyszeres kezelés, ami hatékonyabb lenne, mint a vakcina. Ráadásul az oltóanyagokból már több milliárd adagot beadtak, komolyabb mellékhatásról nem érkezett hír, ezért azt lehet mondani, hogy ezek biztonságosak.

A világ legjobbjai közt a Semmelweis Egyetem

A rektor az M1 aktuális csatorna hétfői adásában beszélt arról is, hogy a világ 300 legjobb egyeteme közé került a Semmelweis Egyetem. Merkely Béla felidézte: minden mutatóban javított a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában, így 149 helyet lépett előre. Hozzátette: ez egy nagyon komoly eredmény, de a céljuk, hogy – a mostani 277. helyről – bejussanak a 100 legjobb egyetem közé, amihez számos nagy amerikai, angol, német egyetemet kell megelőzniük.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.