Pesti Srácok

Online oktatást rendeltek el egy budai általános iskolában, több alsó tagozatos koronavírusos lett

null

Karantént és digitális oktatást rendeltek el egy budai általános iskolában. A Blikk információi szerint az egyik alsó tagozatos osztályban többen is koronavírusosak lettek, ezért a szülőket hétfő délelőtt értesítették, hogy vigyék haza a gyerekeket és a felszereléseiket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az iskolák egy százalékát érinti egyelőre hasonló tanügyi intézkedés, általában egy-egy osztályt, teljes iskolát még nem kellett bezárni.

A hétfőn karanténba vonuló osztálynál digitális oktatást vezetnek be a következő időszakra. Jelenleg jelenléti oktatás zajlik az iskolák túlnyomó részénél, a koronavírus-járvány miatt a legtöbb intézmény nem hivatalosan arra kéri a szülőket, hogy tartsák otthon pár napot a gyerekeiket, ha felső légúti betegség tüneteit észlelik. Fontos, hogy a szülőknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a tünetek hátterében bármikor állhat a covid is, mint épp ebben az adott esetben, a budai iskolában. Az EMMI nemrég úgy tájékoztatott, hogy az iskolák egy százalékát érinti egyelőre hasonló tanügyi intézkedés, általában egy-egy osztályt, teljes iskolát még nem kellett bezárni.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.