Pesti Srácok

Ötmillió afgán migráns lepheti el Európát

Ötmillió afgán migráns lepheti el Európát

Az afganisztáni tálib győzelem migrációs hullámot gerjeszt, amely cunamiként törhet Európára. Horst Seehofer becslése szerint akár ötmillió afgán menekült lepheti el az öreg kontinenst. A 2015-ös migrációs válság idején körülbelül egymillióan próbáltak Európába menekülni, most ennek az ötszörösére lehet számítani a német szövetségi belügyminiszter szerint.A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az ISIS – akárcsak a 2015-ös migrációs hullám idején – terroristákat szivárogtatna be nyugatra, kihasználva a tálibok okozta afganisztáni menekülthullámot. A hatóságok folyamatosan vizsgálják a menekülteket, az ellenőrzés ideje alatt a tranzitországokban – például az Arab Emírségekben – tartják őket. A terroristák kiszűrése viszont így is nehéz, mivel sokaknak nincs, vagy csak meghamisított irataik vannak– írja a Summit News cikkét szemléző Mandiner.

– figyelmeztet Dr. David Lowe, a Leeds Beckett Egyetem jogi karának vezető kutatója, a terrorizmus és biztonság területén működő tanácsadó cég vezetője. David Otto terrorellenes szakértő szerint az elszánt dzsihadisták továbbra is átléphetik Európa küszöbét, mivel a hatóságok nem tesznek meg mindent Európa védelméért.

PestiSracok facebook image

– mutat rá a Gatestone kutatóközpont.

– tette hozzá Otto. Dr. Jassim Mohamad, a bonni Európai Terrorizmusellenes és Hírszerzési Tanulmányok Központjának vezetője kijelentette, hogy hiába állapítják meg egy személyről, hogy fenyegetést jelent Európára, a Németországhoz hasonló országok törvénye tiltja, hogy visszaküldjék a gyanús személyt Afganisztánba.

– részletezte Mohamad, hogy miért nehéz felvenni a harcot a beszivárgó terroristákkal.

Forrás: Summit News/Mandiner; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.