Pesti Srácok

Palkovics László: A magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért

null

A 2021–2022-es tanévvel a magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért, az intézmények szélesebb körében indul meg az új fenntartói modell – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden. Az ünnepségen az SZTE díszdoktorává avatták Karikó Katalint, az egyetem egykori hallgatóját.

Palkovics László a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jubileumi tanévét megnyitó ünnepi szenátusülésen azt mondta: a modellváltás célja komplex változás elérése az intézményi autonómia erősítésével, az államtól való távolság növelésével, a finanszírozás kiszámíthatóságának megteremtésével, valamint a teljesítményelv és az intézményi felelősség előtérbe helyezésével.

– közölte a miniszter. Palkovics László leszögezte: a magyar felsőoktatás finanszírozása biztonságban lesz.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette: a kormány támogatni fogja az egyetemek év elején előterjesztett, 2700 milliárd forintos fejlesztési igényét, amelynek első részét még az év végéig átutalják az intézményeknek. A miniszter szerint a következő évtized a kiszámítható fejlődés korszaka lehet; ennek fontos része az oktatók és hallgatók szorgalmának és munkájának megbecsülése. Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt 14 ezer oktatót, kutatót érintett a kormány komplex, 27 százalékos béremelési programja.

– közölte. A tárcavezető kiemelte: idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.

– hangsúlyozta.

– tudatta Palkovics László.

– mondta a miniszter. Bejelentette: az ELI-ALPS az SZTE tulajdonává válik, a világ tíz legjobb fizikai kutatóközpontjának egyikeként erősíti az intézmény tudományos beágyazottságát.

– mondta.

Száz éves a szegedi felsőoktatás

Rovó László, a kolozsvári alapításának 440., Szegedre kerülésének 100. évfordulóját ünneplő egyetem rektora úgy fogalmazott: nincs még egy olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelynek sorsa ennyire a magyar történelemhez, az identitás megőrzéséhez kötődne.

– hangoztatta a rektor. A modellváltásról szólva kifejtette: a közeli jövő versenyképességének megtartásához át kellett gondolni az egyetem szerkezetét.

– mondta Rovó László. A rektor leszögezte: jelenleg is soha nem látott számú, az intézmény infrastruktúráját bővítő beruházás folyik Szegeden, az egyetem pedig történetében példa nélküli fejlesztésiforrás-növekedés előtt áll.

Nemzetközileg is mérvadó kutatóegyetem

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: a testület célja, hogy segítse egy nagyon jó egyetem még jobb intézménnyé válását. Az akadémikus azt mondta: biztos abban, hogy az SZTE a minőségi kritériumokat előtérbe helyezve a jövőben helyt fog tudni állni.

– tette hozzá.

Az ünnepségen az SZTE díszdoktorává avatták Karikó Katalint – egy kollégájával, Drew Weissmann-nal – a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását szabadalmaztató biokémikust, a német BioNTech cég alelnökét, az egyetem egykori hallgatóját. A professzor elmondta: mintegy ötven évvel ezelőtt, 1973 szeptemberében maga is részt vett az akkor József Attila Tudományegyetemnek nevezett intézmény tanévnyitóján. Az SZTE elsőéves hallgatóinak azt tanácsolta: fókuszáljanak a személyes kapcsolatokra, higgyenek önmagukban, és csak azokra a dolgokra koncentráljanak, amelyeken tudnak változtatni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.