Pesti Srácok

Szigorúbb szabályokkal vágnak neki a tanévnek az egyetemek

null

Több magyar egyetem is szigorított a járványügyi szabályokon a koronavírus újabb erősödése miatt. A legtöbb felsőoktatási intézmény alapvetően jelenléti oktatásra készül, de sok helyen túlnyomórészt online órák lesznek. A tanulók, ha a hagyományos tanításról van szó, csoportokra vannak osztva a kisebb létszám eléréséhez, illetve több egyetemen kötelező a maszk viselése a tantermekben.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) járványügyi tájékoztatójából kiderül, hogy a közösségi terekben (például tantermekben, ügyfélfogadási helyiségekben, folyosókon) az orrot és szájat eltakaró maszk használata mindenkinek kötelező. A felsőoktatási intézmény a tanév elején felméri az átoltottság szintjét anonim kérdőív segítségével. Az ELTE Informatikai Karán az őszi félévben két részre osztják a hallgatókat, akiknek csoportonként felváltva kell bejárniuk az „élő” órákra. Azokat a hallgatókat, akiknek a neve A–K betűvel kezdődik, az „A” hétre, míg a többieket a „B” hétre sorolták be Az „A” hét szeptember 6-án, míg a „B” hét a szeptember 13-án kezdődik, ezek aztán felváltva ismétlődnek egészen a szorgalmi időszak végéig. Az ELTE közleményében jelezte: az így besorolt hallgatók a karon tartott hibrid órákat a saját hetükben látogathatják személyesen, míg az alternatív héten csak online vehetnek részt. Kizárólag speciális esetekben, az oktatóval egyeztetve lehetnek kivételek – írta az eduline.hu.

A Budapesti Corvinus Egyetem korábban bejelentette: alapvetően jelenléti oktatásra készülnek, a tervek szerint a gyakorlatokat, szemináriumokat a hagyományos formában tartják majd meg, viszont a magyar nyelvű képzéseken a százötven, az angol vagy német nyelvűeken a hatvan főnél nagyobb előadásokat kizárólag online lehet megtartani. A Budapesti Gazdasági Egyetemen már az ötven fő feletti előadásokat is online tartják meg, minden más foglalkozás személyesen zajlik majd. A Semmelweis Egyetemen az orvos- és egészségtudományi képzéseken a klinikai gyakorlati órákat és az elméleti előadásokat is lehet látogatni. Ugyanakkor az egészségügyi intézményekben kötelező a maszkviselés, így a klinikai gyakorlati órákon az orvosoknak és a hallgatóknak is maszkot kell viselniük, az előadásokon azonban nem. Szegeden a Welcome Camp-Összegyetemi Gólyatábor nevű rendezvény maradt el a bizonytalan járványhelyzet miatt.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.