Pesti Srácok

Tizenhárom ország külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást Szijjártó Péter New Yorkban

Tizenhárom ország külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást Szijjártó Péter New Yorkban

Továbbra is lendületben a magyar diplomácia: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tizenhárom ország, közöttük Brazília és Irán külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást helyi idő szerint szerdán New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Igen, ennyire el vagyunk szigetelődve.

A tárca tájékoztatása szerint a miniszter iráni és tádzsik kollégájával, Hoszein Amirabdollahiánnal és Szirodzsiddin Muhriddinnel a nemzetközi erők afganisztáni kivonulását követő migrációs kihívásokról egyeztetett. A felek kiemelték az afgán határok védelmével járó komoly kihívásokat, különös tekintettel a földrajzi és természeti körülményekre. A magyar diplomácia vezetője kijelentette: a tálib kormányzathoz fűződő kapcsolatot illetően jelentős különbségek vannak a térség országainak álláspontjában, abban azonban egyetértés van, hogy az afgánokat távozásra buzdító nyilatkozatok nehéz helyzetbe hozzák a szomszédos államokat és veszélyeztetik Közép-Ázsia stabilitását. Carlos Alberto Franca brazil külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén a tárcavezető megerősítette, hogy a kormány támogatja a dél-amerikai ország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD). Továbbá rámutatott, hogy a magyar-brazil együttműködés következő fontos területe a védelmi ipar lehet, miután a honvédség Embraer C-390-es hadszíntéri szállító repülőgépek vásárlásáról döntött. Hozzátette, a magyar egyetemek továbbra is vonzó célpontot jelentenek a brazil fiatalok számára, ezt jól jelzi, hogy az elérhető kétszázötven ösztöndíjas helyre több mint ezeregyszázan jelentkeztek. A tárgyalást megelőzően a két miniszter megállapodást írt alá a diplomáciai képzési együttműködésről.

Szijjártó Péter ezt követően személyesen is köszönetet mondott bahreini hivatali partnerének, Abdel-Latif az-Zajáninak a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának magyarországi engedélyezéséhez nyújtott segítségéért. Emellett határozat született a két ország közötti gazdasági vegyes bizottság november végi összehívásáról. Az azeri Ceyhun Bayramovval a nemzeti levéltárak közötti együttműködésről, a montenegrói Dorde Raduloviccsal a diplomataképzés összehangolásáról, a Fülöp-szigeteki Teodo Locsinnal pedig a nukleáris oktatási együttműködésről írt alá megállapodást a külgazdasági és külügyminiszter. Végezetül Szingapúr kezdeményezésére a Kis Államok Szövetségéhez tartozó Norvégia, Magyarország, Litvánia, Panama, Namíbia, illetve St. Kitts és Nevis külügyminiszterei megvitatták a világjárvány kezelésének jövőbeli lehetőségeit.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.