Pesti Srácok

Varga Judit: lehet egyszerre patriótának és európainak lenni

null

Lehet egyszerre patriótának és európainak lenni – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). Varga Judit a Nemzetek Európája Karrierprogram nyitóünnepségén azt mondta: olyan szakemberekre van szükség, akik az Európai Unió stratégiai érdekeit a magyar nemzeti érdekekkel együtt tudják képviselni.

– hangoztatta, kiemelve: a nemzeti önállóságra, önazonosságra igenis szükség van, az egyedi nemzeti sajátosságot nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Varga Judit több példát is említett, amelyek magyar javaslatra kerültek be az európai jogalkotásba, és reményét fejezte ki, hogy hasonló eredményt érnek el a bevándorláspolitikában is. Ezzel együtt hangsúlyozta: azt is be kell látni, ha nincs közös európai megoldás, bizonyos területekről vissza kell adni a döntést tagállami hatáskörbe. Kiemelte: olyan szakemberekre van szükség, akik nemcsak az európai intézmények folyosóin, hanem az uniós szakpolitikák útvesztőiben sem tévednek el, és rátermettségükkel megtalálják a legjobb megoldásokat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve: ezért az NKE képzése során igyekeznek a hallgatókat olyan gyakorlati és elméleti tudással felvértezni, amelynek révén hosszú távon is komoly sikereket érhetnek el nemcsak saját szakmai karrierjükben, hanem Magyarország szolgálatában is.

– szögezte le Varga Judit. A miniszter örömét fejezte ki, hogy a karrierprogram első évfolyama sikeres évet zárt, és üdvözölte azt a 19 kiválasztott hallgatót, akik most kezdik meg tanulmányaikat. Varga Judit – utalva arra, hogy a programra négyszeres volt a túljelentkezés – kijelentette: az, hogy ilyen sokan jelentkeztek, azt jelzi, mennyire elkötelezettek a magyar emberek az európai uniós tagság és Magyarország uniós politikájának képviselete iránt. Kitért arra is, hogy a mostani hallgatók kiváltságos időkben lehetnek a képzés résztvevői, most zajlik ugyanis az Európai Unió és Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat.

A miniszter külön köszönetét fejezte ki a diplomáciai testület – az évnyitón is megjelent – tagjainak, mert az ő jelenlétük, érdeklődésük is jelzi, milyen aktív a párbeszéd az uniós tagállamok és a magyar kormány között. Megköszönte, hogy kíváncsiak, mi bújik meg egy-egy magyar álláspont mögött.

Koltay András, az NKE rektora kijelentette: Európa csak akkor tud politikai, gazdasági szövetségben együtt maradni, ha megvan a közös kultúra, a közös alap, ami összeköt.

– fogalmazott. Elmondta: napjainkban az egyetemeknek alapfeladataikon túl extrákkal is foglalkozniuk kell, amelyek szabadabb, kötetlenebb formában több gyakorlati szakember meghívását teszik lehetővé.

– jegyezte meg a rektor, aki megköszönte az NKE-t fenntartó Miniszterelnökségnek, valamint az Igazságügyi Minisztériumnak (IM), hogy az ő intézményüket választották partnernek.

– közölte Koltay András, aki a hallgatókhoz szólva azt mondta:

Prőhle Gergely, a képzés programigazgatója elmondta, hogy a második évfolyamnak már a múlt hétvégén volt egy indító programja Visegrádon; megfogalmaztak egy együttműködési célt kijelölő chartát és megválasztották az évfolyam névadóját. A program első évfolyama Antall Józsefet választotta – idézte fel, hozzátéve: most, a második évfolyamnak Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök lett a névadója, aki a XX. század második felének kiválóságai közül a legtöbbet tette Magyarország európai integrációjáért.

A rendezvényen kiosztott háttéranyagban azt írták: az NKE és az IM együttműködésében megvalósuló Nemzetek Európája Karrierprogramot azzal a céllal hívták életre 2020-ban, hogy növelje az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő, Európa és Magyarország ügye iránt egyaránt elkötelezett, idegen nyelveken jól beszélő, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát. A Nemzetek Európája Karrierprogram széles körű képzést nyújt, felkészítést ad az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) versenyvizsgájára, továbbá a szaknyelvi tudás fejlesztésével segíti a pályázók nemzetközi elhelyezkedését – írták.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.