Pesti Srácok

Békemenet 2021 – Orbán Viktor rendhagyó helyszínen mond beszédet

Békemenet 2021 – Orbán Viktor rendhagyó helyszínen mond beszédet

Rendhagyó helyszínen rendezik meg az idei október 23-i ünnepséget; Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál mondja el a rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét 15.30-kor – nyilatkozta a közmédiának Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden.

Az ünnepi rendezvényhez csatlakozik majd a Békemenet, szerdán alakul meg az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – tudatta Kovács Zoltán. Az államtitkár hangsúlyozta: mindenkitől azt kérik, időben tájékozódjon a rendezvényhelyszínekről és a közlekedési helyzetről, mivel rengeteg ember részvételére számítanak. A programokról később adnak részletes tájékoztatást. A Demokrata úgy tudja, hogy holnap, azaz szerdán tartanak sajtótájékoztatót a Békemenet szervezői, ahol részletesen ismertetik a Békemenet kezdőpontját, útvonalát és azt is, hogy a vidékről érkezők autóbuszai hol parkolhatnak le.

Emlékezzünk együtt a magyar történelem egyik legsötétebb időszakára!

Mint arról korábban részletesen írtunk, a „gyurcsányi állami terror” 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Csizmadia László korábban úgy fogalmazott: a Békemenettel emlékeztetni akarnak mindenkit „a magyar történelem egyik legsötétebb időszakára”, az őszödi beszédre és az általa kiváltott tüntetéshullám elleni terrorra, arra, hogy a terror irányítója, Gyurcsány Ferenc újra a hatalomba készül.

PestiSracok facebook image

Emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit a lovasrohamokra, a szemkilövetésre, az utcai leszámolásokra, a bebörtönzésekre, a koncepciós eljárásokra, arra, hogy milyen időszak volt a Gyurcsány-kormányzás és a baloldali terror időszaka

 

– fogalmazott Csizmadia László.

A Békemenet a CÖF által szervezett tömegdemonstráció a második, majd a harmadik Orbán-kormány mellett.

  1. Első békemenet, 2012. január 21., Budapest
  2. Második békemenet, 2012. március 15., Budapest
  3. Harmadik békemenet, 2012. október 23., Budapest
  4. Negyedik békemenet, 2013. február 5., Gyula
  5. Ötödik békemenet, 2013. október 23., Budapest
  6. Hatodik békemenet, 2014. március 29., Budapest
  7. Hetedik békemenet, 2018. március 15., Budapest

Ez a videó az első Békemeneten készült:

 

 

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.