Pesti Srácok

Nem engedélyezte a gyurcsányista alpolgármester az Elk*rtuk vetítését Újpesten

Nem engedélyezte a gyurcsányista alpolgármester az Elk*rtuk vetítését Újpesten

Lehetetlenné tette az újpesti önkormányzat balliberális vezetése, hogy a kerületben a nagyközönség számára is elérhető legyen az Elk*rtuk című politikai krimi, amely Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról és a 2006-os őszi rendőrterrorról szól – hívta fel a figyelmet a Mandiner.

A Mandiner kiemelte, hogy Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő a nagy érdeklődés hatására szeretett volna kerületében egy vetítést szervezni. Újpesten régóta nincsen mozi, az újpestiek ezért kénytelenek a város más részeibe járni, ha nagy vásznon szeretnének látni egy alkotást. A képviselő a helyi művelődési központként működő Polgár Centrum nagytermét szerette volna kibérelni, hogy október 25-én vagy 27-én levetítsék a filmet, ezért levélben felkereste az intézmény vezetőjét. Ő azonban közölte: a kérdésben az intézményt fenntartó cég, az önkormányzati Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. dönthet, tőlük kell engedélyt kérnie. Pár nappal később jelezte: az intézményfenntartó nem engedélyezte a film vetítését.

A gyurcsányista alpolgármester megakadályozta a vetítést

Az Újpesti Kulturális Központ vezetője Bedő Kata alpolgármester, a DK politikusa, akinek pártelnöke Gyurcsány Ferenc, akiről a film szól. A DK-s politikus döntését nem indokolta meg. Szabó szerint kapacitáshiányról nem lehetett szó, hiszen időben, több mint egy hónappal korábban érdeklődött, és az említett napokon volt szabad időpont. Szabó Balázs szerint Újpesten a politikai témájú programoknak is rendszeresen helyet adó Polgár Centrum az egyetlen olyan helyszín, ahol a vetítést meg lehetett volna szervezni, ugyanis itt áll rendelkezésre elérhető áron bérelhető, megfelelő méretű terem. A technikai háttér biztosításáról ő gondoskodott volna.

PestiSracok facebook image

Egész Budapestről ki akarták tiltani

Egész Budapestről ki akarta tiltani az Elk*rtuk című filmet a fővárost vezető baloldal. Kálomista Gábor, a film egyik producere korábban azt mondta, a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzathoz tartozó cég szerinte politikai okokból akarja kitiltani a filmet. Beszélt arról is, hogy a filmet már a gyártás alatt is megpróbálták ellehetetleníteni. Ezzel kapcsolatban még a Fővárosi Közgyűlésben is konfliktus kerekedett, a Fidesz pedig közleményben úgy fogalmazott: „óriási a pánik Gyurcsányéknál” a film miatt. A film azóta art-besorolást kapott, tehát a művészmozikban is vetíthetik.

Szabó Balázs, aki korábban a helyi kulturális bizottság tagja volt, megállapodott a film gyártójával, megszervezte a vetítést, amelyen belépődíj ellenében lehetett volna részt venni, és egy, a 2006-os eseményeket végigkövető újpesti fotós fényképeiből készült kiállítást is elkezdett szervezni, a tervekből azonban nem lett semmi. A képviselő nem hagyta ennyiben: a kérdés tisztázása érdekében az önkormányzat közművelődési bizottsága elé terjesztette az Elk*rtuk vetítésének kérdését, amely azonban szintén továbbutalta a kérdést, mondván, a képviselő-testület az illetékes. Szabó ezért a következő képviselő-testületi ülésre a kérdés tisztázása érdekében két előterjesztést is beadott. Az egyikben kérte a testületet, hogy tegyék lehetővé a film vetítését. Indoklása szerint Újpest kulturális élete a korábban önkormányzati szervezésben létrejött kulturális programokhoz hasonlóan ettől a történelmi filmtől is gazdagabb lenne.

– fogalmazott a képviselő, aki emellett beadott egy másik, ezzel épp ellentétes előterjesztést, amelyben a film azonnali teljes betiltását kérte a képviselő-testülettől, aki ezzel az ironikus megfogalmazású indítvánnyal akarta állásfoglalásra kényszeríteni az újpesti önkormányzat vezetését.

– írta ironikus előterjesztésében Szabó Balázs, aki hozzátette:

Az előterjesztésekről való szavazásra azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a napirendi pontként való tárgyalásuk előtt a momentumos polgármester, Déri Tibor frakciószünetet rendelt el. A baloldali koalíció tagjai ekkor kivonultak az ülésről és vissza sem tértek, így a városvezető kénytelen volt a testület határozatképtelensége miatt beszüntetni az ülést.

Forrás: Mandiner; Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.