Pesti Srácok

Brutalitásra és kegyetlenségre neveli a gyermekeket a Nyerd meg az életed című Netflix-sorozat

null

Éberségre szólította fel egy angol iskolai tanács a szülőket, akiket arra kért: ne engedjék, hogy gyerekeik a Squid Game-et nézzék, mert lekoppintják a sorozat kihívásait. Hasonló figyelmeztetést adott ki egy belga iskola is, amelyben egyszerűen megverték a Netflixről lemásolt játékokból kiesett alsósokat – írja az Index.

Bedfordshire oktatási tanácsa küldte szét a körzetéhez tartozó szülőknek az e-mailt, miután arról értesültek, hogy gyerekek és fiatalok másolják a 15-ös korhatár-besorolású, Squid Game című új Netflix-sikersorozat játékait és erőszakos cselekményeit. A televíziós változatban az eladósodott versenyzők pénzért játszanak, de ha elbuknak, agyonlövik őket – amint arra a széria magyar címe, a Nyerd meg az életed is utal.

A TikTokon terjedő kihívások

Jóllehet az adásban szereplő játékok közül többnél különleges fegyverekre és felszerelésre van szükség, némelyik a játszótéren is kipróbálható, például a golyócsata vagy a kötélhúzás erőszakos változata, amit a gyerekek is könnyedén utánozhatnak – írta a Guardian. Sok gyerek ugyan nem nézi a tévét, de a TikTokon terjedő kihívások révén megismerkednek velük. A közösségi média felhasználói ugyanis megosztják a játékok általuk kitalált változatait.

PestiSracok facebook image

Bántalmazzák a veszteseket

Egyes beszámolók szerint a gyerekek fizikai erőszakkal „büntetik meg” a veszteseket. Különösen népszerű a sorozatban piros lámpa, zöld lámpa néven futó, Észak-Amerikában is elterjedt játék, amelyet az Egyesült Királyságban a nagymama lépteiként ismernek. A játékosok akkor próbálnak célba érni, amikor a játékmester hátat fordít nekik. Amint azonban a nagymama – vagy a sorozatban a hátborzongató játékbaba – megfordul, ott helyben meg kell torpanniuk.

Kivégzés helyett verés

Egy belgiumi iskolában a gyerekek – a Squid Game nyomán – a kivégzés helyett megverték azokat, akik megmozdultak. A béguinage-i tanárok nyílt levélben hívták fel a hozzátartozók figyelmét a veszélyekre.

– írták a közösségi oldalukon.

Felkavaró, erőszakos tartalom

Az angol iskolai tanács a Squid Game törökmézes játékával kapcsolatban is kapott figyelmeztetéseket. Ebben a játékosoknak egy tű segítségével kellett kivágniuk négy forma egyikét anélkül, hogy az alakzatot eltörnék. Ez a játék is népszerű a TikTokon, ami félelmeket gerjeszt, mert a gyerekek megégethetik magukat a karamellizált cukorral, ha megkísérlik maguk elkészíteni a törökmézet. A Central Bedfordshire-i tanács e-mailje szerint „a közelmúltban néhány aggasztó jelentés érkezett arról, hogy gyerekek és fiatalok még akkor is a Squid Game-et utánozzák, amikor az iskolában vannak”. A Squid Game-et más platformokon, például a YouTube-on és a TikTokon is nézik. A sorozatban szereplő játékok népszerűségét kihasználva a fejlesztők a Squid Game alapján különböző minijátékokat készítettek más játékplatformokon is.

– figyelmeztették az oktatási szakemberek a szülőket. Más iskolák is hasonló figyelmeztetést küldtek a szülőknek. Gareth Nichols, a lincolni Sir Francis Hill általános iskola igazgatója arról számolt be, hogy „egy kis csoport, körülbelül hatéves tanulók” beszélgettek a sorozatról, és „eljátszották néhány jelenetét”. Nichols elmondta, hogy ezek után az osztályfőnök „azonnal kapcsolatba lépett a szülőkkel, hogy tájékoztassa őket” – számolt be a BBC. Azt is tanácsolta a szülőknek, hogy ellenőrizzék az eszközeik beállításait, mivel a tanulók a szüleik tudta nélkül is hozzáférhetnek, és megnézhetik az adást – tette hozzá az iskolaigazgató.

Magyar szál

A sorozat zenei aláfestését egy magyar zenekar kölcsönözte, sőt, a hangfelvételeket is Magyarországon készítették. A dél-koreai sorozat nézettségi és bevételi rekordokat is döntöget. 25 nap alatt több mint 111 millió felhasználó nézte meg (vagy pillantott bele) a nyomasztó és brutális sorozatba. A sikereken felbuzdulva videójáték is készülhet belőle, sőt jöhet a második évad is.

Forrás: Index; Fotó: port.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.