Pesti Srácok

Egy német tartományi miniszter megköszönte Magyarországnak a határvédelmet

null

Szijjártó Péter Stuttgartban folytatott tárgyalásokat Marion Gentges tartományi miniszterrel. A németországi Baden-Württemberg tartomány frissen megválasztott igazságügyi és migrációért felelős minisztere köszönetet mondott Magyarországnak, amiért megvédi az Európai Unió külső határait és féken tartja az illegális bevándorlási hullámot.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Európa ismét komoly migrációs nyomás alatt áll, ráadásul ezúttal nemcsak dél és délkelet, hanem kelet felől is. Szavai szerint utóbbit "a németek újra közvetlenül érzik a saját bőrükön", hiszen a Belarusz felől érkező bevándorlók egy része már megérkezett Németországba vagy annak határára. Kiemelte: Marion Gentges migrációért felelős miniszterrel egyetértettek abban, hogy az EU-nak képesnek kell lennie a külső határai védelmére, ahogy abban is, hogy a szolidaritásnak több formája létezik, így nem pusztán abban nyilvánul meg, hogy egy ország befogad-e migránsokat vagy sem. A német miniszter köszönetet mondott Magyarországnak a határok megvédéséért és a migrációs nyomás megfékezéséért – húzta alá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a kormány a jövőben is így fog eljárni. Ennek kapcsán hangsúlyozta: Brüsszelnek jelentős mértékben változtatnia kell a migrációs politikáján ahhoz, hogy az Európai Unió sikerrel meg tudja védeni magát.

– jelentette ki a miniszter. Végezetül leszögezte: sokkal sikeresebb lehetne a védekezés, és a kontinens nagyobb biztonságban lenne, ha elismernék a határvédelem elsőbbségét Európában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.