Pesti Srácok

Tényleges életfogytiglant kapott az Iszlám Állam egyik Budapesten elfogott tagja

Tényleges életfogytiglant kapott az Iszlám Állam egyik Budapesten elfogott tagja

Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn, Budapesten. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadságra – tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t.

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberi elsőfokú ítéletét a táblabíróság annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, kizárta a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét, továbbá járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – olvasható a közleményben. Hozzátették: a vádlottat Magyarország területéről végleg kiutasították.

Az elsőfokú eljárás tényállása szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben. Az eljárás adatai szerint F. Hassan az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett, a terrorszervezet céljaival azonosult. A terrorszervezet az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítette, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az iszlám ellenségeinek tekinthető embereket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntette, megsemmisítette. A vádlott 2015 májusában egy szíriai város elfoglalását kapta feladatul, ennek részeként a céljaikkal nem azonosulókról halállistát készített, majd a város főterén egy társával a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, és erről a megfélemlítés fokozása érdekében felvétel is készült, amelyet nyilvánosságra hoztak. Hassan a társaival a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – arra kényszerített, hogy a kivégzést nézzék végig, valamint kérjenek bocsánatot, hogy életben maradhassanak.

A táblabíróság hétfőn azt közölte: az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az ügyész kérte, a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt. A vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett. A másodfokú eljárásban, az utolsó szó jogán a vádlott azt elismerte, hogy az Iszlám Állam tagja volt. Az ítélőtábla annyiban egészítette ki az elsőfokú ítélet indokolását, hogy a vádlott személyével és aktív cselekvőségével csak egyetlen – mobiltelefonnal is felvett – kivégzést hozott összefüggésbe, míg a vád tárgyává tett egyéb haláleseteket az Iszlám Államhoz, mint bűnszervezethez kötötte, amelynek a vádlott is tagja volt – fűzték hozzá.

PestiSracok facebook image

Az emberiesség elleni bűntett elkövetéséért az elsőfokú bíróság törvényesen ítélte a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre, azonban tévedett, amikor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről rendelkezett. A törvény kötelező rendelkezése értelmében abból ki kell zárni a terheltet, ha az emberiesség elleni bűncselekményt bűnszervezetben követi el, ezért az ítélőtábla H. F. büntetését tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.