Pesti Srácok

Kocsis Máté: Ha valaki jobboldali, akkor nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel

null

Ha valaki jobboldali, akkor nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel. És ha Márki-Zay együttműködik, márpedig most is együttműködik Gyurcsány Ferenccel, hiszen közös kormányzásra készülnek, akkor az nem tekinthető jobboldalinak – hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a 888.hu-nak adott interjújában.

A baloldal nyilván nem öncélúan, önmagáért tartotta meg ezt a komédiát. Szerintem a szervezeti érdekük az, hogy a választások előtt a mozgósítható baloldali tábor elérhetőségeit begyűjtsék. Csak hát ezzel nehéz egy kampányt elvinni, úgyhogy kitalálták ezt a színjátékot vagy komédiát – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a 888.hu-nak adott interjújában az előválasztásról. A frakcióvezető hozzátette: meg lehet érteni azokat is, akik egy pillanatig komolyan gondolták ezt a dolgot, de már az első fordulóban eldőlt, hogy a Fidesz által is előrevetített forgatókönyv fog megvalósulni, vagyis a baloldal valódi erejét Gyurcsány Ferenc fogja adni.

– jelentette ki Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: Bod Péter Ákos is azt mondta, hogy közjogi értelemben az előválasztásnak semmi jelentősége nincs, hiszen a parlament választja a miniszterelnököt.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Kocsis, aki hozzátette: Gyurcsány Ferencet soha semmi nem kötötte, ami a tisztességen alapul. A frakcióvezető Márki-Zay Péter pozíciójáról úgy fogalmazott: ha valaki Gyurcsány Ferenccel együtt kormányoz, miközben a baloldalon mindenképpen Gyurcsány Ferenc pártja adja majd a legnagyobb parlamenti erőt, akkor nekik törvényszerűen kellett kötniük egy megállapodást, egy paktumot, amelyben az együttműködés részleteit rögzítik. A frakcióvezető Márki-Zay jobboldaliságáról azt mondta: ha valaki jobboldali, akkor nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel. És ha Márki-Zay együttműködik, márpedig most is együttműködik Gyurcsány Ferenccel, hiszen közös kormányzásra készülnek, akkor az nem tekinthető jobboldalinak. De Márki-Zay Péter számos más okból sem tekinthető jobboldalinak.

– fejtegette Kocsis Máté, aki felidézte a hódmezővásárhelyi polgármester vasárnapi mondatát, amely szerint Jézus Krisztus is baloldali volt.

– tette hozzá a kormánypárti politikus. Kocsis Máté a Stop, Gyurcsány! petícióval kapcsolatban úgy fogalmazott: örvendetes az emberek aktivitása a jobboldalon.

Forrás: 888.hu; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.