Pesti Srácok

Közszolgálati Fecskeházzal segíti a Hegyvidéki Önkormányzat az intézményeikben dolgozókat

null

A kormány és a kerület összefogásának eredményeként a Hegyvidéki Önkormányzat felújított egy, a tulajdonában lévő, ötvennyolc lakásos ingatlant, amit az önkormányzat intézményeiben dolgozók (például óvoda, bölcsődei, szociális intézményben dolgozók) vehetnek igénybe kedvezményesen. A Közszolgálati Fecskeházat szeptember elsején adták át, harminckét lakásnak pedig már megvan a bérlője.

A XII. kerület Alkotás utca 21. szám alatt található, leromlott állapotú ingatlanról döntött úgy az önkormányzat, hogy felújítja és a köz javára fordítja, amihez a kormány biztosított bruttó kétmilliárd forintot. Azt, hogy kik jogosultak pályázni a lakásokra, az önkormányzat rendeletben szabályozta. A bérleti díj mértéke egy szobás lakások esetében a mindenkori bruttó bér tíz százaléka, kettő vagy annál több szobás ingatlannál tizenöt százalék. Ezen kívül egy havi fix négyezer forintos díjat kell fizetniük a bérlőknek, különszolgáltatási díj gyanánt, valamint közüzemi díjat, ami szintén függ a szobák számától.

Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat

A Fecskeház nagyon népszerű, ugyanis már az ötvennyolc lakásból az önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága harminckettő bérbeadásáról döntött, akik között van hivatali dolgozó óvónő és gondozónő is. A Hegyvidéki Önkormányzat közleményében azt írta, hogy ahogyan az ország más területein, úgy a Hegyvidéken is gondot okoz az óvodai, bölcsődei, szociális intézményekben az állások betöltése, a fővárosban pedig ez fokozottan igaz; erre próbáltak megoldást nyújtani a kedvezményes lakásokkal, hiszen a budapesti albérletárak a közalkalmazottak és köztisztviselők számára nehezen megfizethetők.

PestiSracok facebook image
Fotó: A Fecskeház átadóján a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán is részt vett. Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat

Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.