Pesti Srácok

Magyargyűlölő kirohanásai ellenére átvehette a Károly-díjat Iohannis

Magyargyűlölő kirohanásai ellenére átvehette a Károly-díjat Iohannis

Klaus Iohannis román államfő szombaton átvette Aachenben a Nemzetközi Károly-díjat, amelyet még 2019-ben ítéltek meg neki, annak ellenére, hogy korábbi, nagy botrányt kiváltó magyarellenes kirohanásai miatt tiltakoztak a nemzetközi magyar szervezetek. A román államfő „az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért, valamint a Kelet és Nyugat közti hídverő szerepéért” részesült a megtiszteltetésben.

Mint ismert, a kitüntetést odaítélő testület még 2019 decemberében jelentette be, hogy Iohannis kapja meg 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat, amelynek átadását azonban a koronavírus-járvány miatt másfél évvel el kellett halasztani. Indoklásuk szerint Iohannis nagy erővel és komoly sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé.

– fogalmaznak.

PestiSracok facebook image

Az elismerés miatt korábban élesen tiltakoztak nemzetközi magyar szervezetek, mivel „Ionopot” Iohannis az európai értékek bajnoka többek közt azzal riogatta a közvéleményt, hogy a román politikai elit tétlenkedésével magyarkézre játssza át Erdélyt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.