Pesti Srácok

Megnyílt Kirgizisztán budapesti nagykövetsége

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ruszlan Kazakbajev kirgiz külügyminiszter közösen nyitotta meg Kirgizisztán magyarországi nagykövetségét Budapesten. A találkozón a többi között szó volt a két ország közötti jó kapcsolatról és arról is, hogy a magyar felsőoktatás tárt karokkal várja a Türk Tanács tagországaiból érkező hallgatókat.

A tárca szerint beszédében a magyar külügyminiszter kijelentette, hogy bár korábban a kormány számos alaptalan bírálatot kapott, a keleti nyitás stratégiája mára egyértelműen sikeresnek bizonyult. Szerinte ugyanakkor a kritikák nem is a tartalomnak szóltak, hiszen

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a világpolitika és világgazdaság súlypontrendszerének átalakulásával mára dicséretté vált az a korábban lesajnálónak szánt mondás, hogy a magyarok a legkeletibb nyugati és a legnyugatibb keleti nép. A Magyarország és Kirgizisztán közötti viszonyrendszer kapcsán fontosnak nevezte, hogy a két kormány között nincs nyitott politikai kérdés, illetve a nagykövetségek kölcsönös megnyitásával már adott a személyes jelenlét is. A stabil pénzügyi hátteret is említette: pénzügyi alapot hoztak létre a kétoldalú kereskedelem támogatása céljából. Mint közölte, hatalmas túljelentkezés mellett évente 150 kirgiz diák érkezik ösztöndíjjal Magyarországra.

Szoros együttműködés jött létre

Kirgiz kollégájával közösen a miniszter részt vett a türk együttműködés és egység napja alkalmából rendezett ünnepségen a Türk Tanács budapesti képviseletén is. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország több mint 1000 éves államisággal bíró, keresztény nemzet, amely büszke a hagyományaira, az örökségére, a vallására, ahogyan arra is, hogy történelme során szoros kapcsolatba került a rendkívüli gazdasággal rendelkező keleti kultúrákkal.

– mondta. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a Türk Tanács államainak jelentős része Magyarországtól messze van földrajzilag, ennek ellenére "rendkívül szoros baráti, sokszor mondhatom azt, hogy testvéri együttműködés jött létre", ami már a mindennapi életben is érezteti hatását. Erre példaként hozta fel, hogy az érintett országokkal tíz év alatt a duplájára nőtt a kereskedelmi forgalom értéke, amely tavaly meghaladta a négymilliárd dollárt. Elmondta: a magyar Eximbank több mint félmilliárd dolláros hitelkeretet nyitott, és a kormány támogatja a türk befektetési alap létrehozását.

A magyar felsőoktatás várja a Türk Tanács tagországaiból érkező hallgatókat

A miniszter aláhúzta, hogy a személyes kapcsolatok jelentik a jó együttműködés hosszú távú garanciáját, és ezen a téren fontos, hogy idén már 870 ösztöndíjat tartanak fenn a magyar felsőoktatási intézményekben a Türk Tanács tagországaiból érkező hallgatók számára. Ezekre a helyekre mintegy ötezren jelentkeztek. Végezetül pedig azt hangoztatta, hogy

kitérve arra, hogy tavaly a keleti országok nagy segítséget nyújtottak az egészségügyi védekezéshez szükséges felszerelések beszerzésében.

Forrás/fotó: Facebook