Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarországon 2010 óta országépítő munka folyik

Novák Katalin: Magyarországon 2010 óta országépítő munka folyik

Magyarországon 2010 óta ország- és nemzetépítő, nemzetmegtartó és nemzeterősítő munka folyik – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogát városavató ünnepségén.

Novák Katalin hangsúlyozta, a kormányzás sikeréhez nem elég a kabinet vagy a politikusok munkája, hanem az emberek, mások mellett a nyírbogátiak erőfeszítésére is szükség van. Olyan emberekre van szükség, akik reggel felkelnek, elviszik a gyerekeiket bölcsődébe, óvodába és iskolába, majd elkezdenek dolgozni. Olyanokra, akik maguk mellett másokról gondoskodnak, és olyanokra is, akik nemcsak azt kérdezik, mit tett értük a hazájuk, hanem azt is, mit tehetnek ők a saját közösségükért és hazájukért – jelentette ki a miniszter. Kitért arra, a Nyírségben sosem voltak könnyűek a mindennapok, kemény munkával kellett megkeresniük az embereknek a kenyerüket. Ám ha béke volt, ha hagyták az embereket dolgozni, akkor kemény munkával lehetett egyről a kettőre jutni. Erre bizonyíték Nyírbogát, valamint az, hogy ma együtt ünnepelhetik várossá válását – tette hozzá.

Novák Katalin kiemelte, a kormány feladata, hogy lehetőségeket teremtsen mindenki számára az előrelépésben, a családok és a fiatalok boldogulásában, segítse a családalapítást és a felelős gyermekvállalást. Ennek érdekében folyamatosan csökkenti az adóterheket, teszi családbaráttá az adórendszert, valamint támogatást ad az életkezdéshez és az otthonteremtéshez.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. A miniszter kitért arra, a 3100 lelkes, Nyírbátor és Debrecen között fekvő Nyírbogát Magyarország 348., egyben legfiatalabb városa, ez pedig újabb lehetőséget jelent a fejlődésre. A húsz évvel ezelőtt gazdasági értelemben a csőd szélén álló település gazdálkodása ma már stabil és takarékos, megépült az új községháza, bölcsődék, óvodák és iskolák létesültek, ifjúsági ház, tájház, szabadtéri színpad, műfüves futballpálya és tornacsarnok épült, korszerűsítették a csatornahálózatot, továbbá körforgalmat és kerékpárutat építettek a városon keresztülhaladó főúton – sorolta a megvalósult fejlesztéseket a miniszter. Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője a több mint hétszáz éves település történetét felidézve köszöntőjében arról beszélt, a futóhomokon alapított község gyenge minőségű földjét az ott élő emberek almával, dohánnyal, rozzsal és akáccal kötötték meg, ezzel biztosítva maguknak a megélhetéshez szükséges jövedelmet.

– fogalmazott a nagyobbik kormánypárt képviselője. Simonné Rizsák Ildikó, Nyírbogát Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, Áder János köztársasági elnök 2021. szeptember 1-jén nyilvánította várossá Nyírbogátot.

– mondta a település vezetője, hozzátéve, céljuk, hogy Nyírbogát a helyiek számára az otthont jelentse és szerethető kisvárossá váljon. A várossá nyilvánításról szóló oklevelet és a város kulcsát Novák Katalin adta át Simonné Rizsák Ildikó polgármesternek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.