Pesti Srácok

Orbán Viktor: Gyurcsányék javaslatai 380-400 ezerrel nagyobb költséget jelentenének a magyar családoknak

null

A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot, főleg Románia felől - fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" című műsorában. A kormányfő kijelentette, a maszk hosszú távon nem véd meg minket, az egyetlen megoldás a vakcina. A kormányfő jelezte, fontos beszélni a magyar vakcináról is, hiszen egy "tudományos mérkőzés" is zajlik, Karikó Katalin példájából pedig látszik, hogy egy magyar vakcina is lehet olyan hatásos, mint bármelyik másik. A kötelező betelepítési kvóta kapcsán a kormányfő úgy vélekedett, a nyugati országok feladták a küzdelmet a demográfiai válság ellen, és a probléma helyi megoldás helyett a betelepítés útját választotta. A Nyugat- Európában elszabaduló rezsiárak kapcsán a kormányfő aláhúzta, megvédik a rezsicsökkentés vívmányait, miközben az EU további drágítással tetézné a meglévő problémát.

Az interjú elején Orbán Viktor jelezte, eddig is segítettek Romániának, például gyógyszerekkel, most pedig betegeket is vettünk át tőlük, hogy segíteni tudjunk. Jelezte, Romániában 29, hazánkban 59 százalékos az átoltottság. Ennek köszönhetően feleannyi aktív beteg van Magyarországon, mint tavaly ilyenkor. A kormányfő szerint ez pedig azt jelenti, az oltások működnek. Az oltásokkal szemben szkeptikusoknak is üzent a kormányfő, kijelentette: a maszk hosszú távon nem véd meg minket, az egyetlen megoldás a vakcina. Hozzátette, minden védekezéshez szükséges eszköz rendelkezésre áll és ha

A magyarországi vakcinagyárral kapcsolatban a kormányfő megjegyezte, méltatlanul keveset beszélünk a magyar vakcinakutatásokról, hiszen egy "tudományos mérkőzés" is zajlik, Karikó Katalin példájából pedig látszik, hogy egy magyar vakcina is lehet olyan hatásos, mint bármelyik másik.

PestiSracok facebook image

A kötelező betelepítési kvóta kapcsán a kormányfő úgy vélekedett, a nyugati országok feladták a küzdelmet a demográfiai válság ellen, és a probléma helyi megoldás helyett a betelepítés útját választotta.

– fogalmazott. Hozzátette, olyan ez, mint a gyártószalag, ahol darab-darab alapon megy a demográfiai válság kezelése. A kormányfő szerint ez a mentalitás a nyugati hatalmi gőgből ered, hiszen nem elég, hogy eldönthetik, hogy hogyan éljenek, ők azt akarják, azt is akarják bizonyítani, hogy csak az ő döntésük a helyes.

– fogalmazott.

Aláhúzta, a németek például barátaink, és mindig az a kérdés Európában, hogy mit akar Németország. A kormányfő szerint az utóbbi időket számításba véve ez egy német Európa, vagyis azt akarják elérni, hogy ismerjük el és vegyük át a megoldásaikat, de ez a magyar felfogástól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

– jelezte.

Orbán szerint ha jött a baj délről, a nyugatiak soha nem segítettek, inkább azt akarták, hogy Magyarország legyen ütközőzóna, ami megvédi őket, és folytathatják a kényelmes életüket. Mint fogalmazott, így volt ez például a török elnyomás alatt is.

A kormányfő kiemelte, a rezsiharc az első csaták között volt Brüsszellel 2010 után, Magyarországon

Jelezte, a rezsiár szabályozás rögzítette a gáz és a villany árát. Bécsben ma az áram ára duplája budapestiek, a berliniek meg háromszor annyit fizetnek, mint mi például. A baloldali képviselőknek, a Gyurcsány-féle csoport a mai napig piaci árat követel, ez 380-400 ezerrel nagyobb költséget jelentene a magyar családoknak.

Brüsszel semmit nem tett, amikor már lehetett látni, hogy felfelé fognak menni a rezsiárak Európában, ráadásul továbbra is árat emelnének az áram és a villany, valamint az üzemanyag esetében, a klímavédelemre hivatkozva. A magyar álláspont, hogy nem a lakossággal, hanem a klímaromboló cégekkel kellene ezt megfizettetni. A V4-ek ellenállnak

– húzta alá.

A kormányfő a válságokkal szembeni gyenge uniós fellépés okai között említette, hogy a nyugati országokban a politikustól nem azt várják el, hogy irányt mutasson és vezessen, hanem az intézményeket menedzselgesse. Mint fogalmazott, a nyugati logika szerint jobb a gyenge vezető, ugyanakkor mikor a dolgok rosszul mennek, új ellenség ütötte fel a fejét, akkor nem lehet hagyományos megoldásokra támaszkodni.

– fogalmazott.

Hozzátette, járványok és migrációk korát éljük, a vezetőknek dönteni kell, ha a rezsiár nő, azt meg kell fékezni. A miniszterelnök szerint a migráció okait pedig nem csak elmagyarázni kell, meg kell akadályozni, hogy az illegális migránsok bejussanak.

– húzta alá.

Jelezte, a V4 visz javaslatokat az árak növekedésével szemben a jövő heti EU-csúcsra. A mostani szabályozási rendszer a spekulációnak teret nyit, ez rossz szabályozás, meg kell változtatni.

- zárta gondolatait Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.