Pesti Srácok

Számítógépes foglalkozássorozat indul Budapesten a belvárosi idősek részére

null

Október 4-től az V. kerületben élő, hatvanöt év felettiek számára kezdő és haladó szintű számítógépes foglalkozássorozatot szerveznek – jelentette be Jeneiné Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros alpolgármestere pénteken, az idősek világnapja alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón. Az ingyenes foglalkozássorozat célja, hogy a Belvárosban élő idős emberek megismerkedjenek a számítógép és az internet használatával, a modern technika adta lehetőségekkel. Az ismeretátadás idősbarát módon történik majd, két helyszínen, száznegyvennégy ember részvételével.

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata 2018-ban elsőként csatlakozott az időskorú lakosság országos szintű digitális kompetenciafejlesztéséhez, amelynek keretében több mint négyszáz, a kerületben élő, aktív idős ember ismerkedhetett meg a számítástechnikai alapkompetenciákkal. A foglalkozássorozat a kerületben nem előzmény nélküli, hanem egy folyamatos és tudatos idősbarát szakmai „építkezés” következő állomása.

A pénteki sajtótájékoztatón Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester elmondta, hogy folyamatosan azon dolgozik, hogy az V. kerület idős polgárai számára ne csak az október 1-jei idősek világnapja, hanem az év minden napja ünnepként teljen a Belvárosban. Az Idősbarát díjjal is elismert Belváros Önkormányzatának számos intézkedése szolgálja ezt a célt. Többek között a havonta akár 16 800 forint összegű fűtéstámogatás, az időskori tüdőgyulladás elleni oltás költségének átvállalása, az MR- és CT-vizsgálatok helyben, soron kívüli biztosítása, és az ország egyik legmodernebb rendelőintézetének, a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálatnak az üzemeltetése. Mindemellett a pandémia idején olyan egyedülálló szolgáltatásokat nyújtottak a hatvanöt év feletti belvárosiaknak, mint az ingyenes maszk, az ebéd, a gyógyszer, a tartós élelmiszer, sőt, a húsvéti sonka és a karácsonyfa házhoz szállítása.

Böröcz László országgyűlési képviselő az eseményen elmondta, hogy Magyarország Kormánya elkötelezett az idősek életminőségének javításában, ezért a mai napon úgy döntött, hogy a nyugdíjprémiumot azok a nyugdíjasok is nyolcvanezer forintos összegben kapják meg, akiknek a havi nyugdíja ezt az összeget nem éri el. A képviselő hangsúlyozta, hogy a kormány azért is kiemelten támogatja az idősek digitális alapkompetencia-fejlesztését, mert szeretné, hogy az idősek teljes jogú tagjai tudnának lenni az új digitális világunknak és teljes biztonsággal tudnák az ügyeiket online is intézni.

PestiSracok facebook image

Jeneiné Rubovszky Csilla szakmai irányító, szociálpolitikus, alpolgármester ismertette a kerületben működő önként vállalt idősügyi szolgáltatásokat. A kerület legidősebb lakosait Időslátogató Programmal segítik, amely során a házi segítségnyújtással ellentétben nem az idős helyett, hanem az időssel közösen végeznek tevékenységeket, ezzel fenntartva az érintettek aktivitását. Az Infokommunikációs Program megteremti az online kapcsolattartás lehetőségét a már nem aktív szépkorúak számára; ennek része az online bűnmegelőzési tanácsadás is. Az országban egyedülálló Okos Otthon Program célja pedig a bentlakásos intézményekbe történő beköltözések elkerülése/elhalasztása a mesterséges intelligencia segítségével. A pandémia alatt új szolgáltatásként jelent meg az online vizit, amelynek segítségével az orvos-beteg találkozó helyszíne átkerül a digitális térbe.

– mondta a sajtótájékoztatón Jeneiné Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros alpolgármestere.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.