Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik

null

Helyesen tette a kormány, hogy a koronavírus-járvány alatt fellépett a tömeges munkanélküliség kialakulása ellen, ugyanis az akkor meghozott intézkedések nyomán Magyarország mára az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szentkirályon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. új raktárcsarnokának alapkőletételén vett részt. A 956 millió forintos beruházáshoz az állam 335 millió forint támogatást nyújtott, és ezért cserébe a cég 492 munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget. Az ásványvíz- és üdítőitalgyártó üzem két ütemben megvalósuló bővítése emellett várhatóan nyolc új munkahelyet is teremt. A miniszter beszédében kiemelte: egyesek azon az állásponton voltak, hogy hitelekből segélyeket kell osztani az embereknek.

– tette hozzá a miniszter.

PestiSracok facebook image

Kiemelte: a kormány inkább a tömeges munkanélküliség megakadályozását finanszírozta a beruházásösztönzési programja segítségével, aminek köszönhetően több tízezer munkahely menekült meg országszerte.

– jelentette ki.

– közölte.

– tette hozzá. Szijjártó Péter a Szentkirályi Magyarország Kft. beruházását a céges sikertörténet újabb fejezetének nevezte. Aláhúzta, hogy Magyarországon az elmúlt két évtizedben több mint duplájára nőtt az egy főre jutó ásványvíz-fogyasztás. Továbbá arra is kitért, hogy a magyar élelmiszeripar az idei év első hét hónapjában 11 százalékkal növekedett. Végezetül arról is beszámolt, hogy az állam 32 milliárd forintos támogatásával Bács-Kiskun megyében ezzel együtt 67 beruházás valósult vagy valósul meg 90 milliárd forint értékben. Ezek a projektek pedig mintegy 17 400 munkahely megmentéséhez járultak hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.